A magyar nyelvben is olykor felbukkanó talentum (tálentom) szót napjainkban ’tehetség, rendkívüli adottsággal rendelkező személy’ értelemben használjuk. Eredete a görög talanton kifejezés, ami Homérosz idejében mérlegtányért jelentett, majd azt a súlyt jelölték vele, amit a mérlegre tesznek – tehát idővel elfogadott súlymértékké vált. Athénban a talanton 26,2 kilót nyomott, s így nevezték az ugyanekkora súlyú ezüstrudat is. A mostani ’tehetség’, ’adottság’ értelme akkor alakult ki, amikor a újabb bibliafordítások idején a növekedés, a tulajdon gyarapítása, a javakkal történő eredményes gazdálkodás vált fontossá és lényegessé, azaz, ha valaki a „talentumait” növelni tudja.
A talentum szó a régebbi időkben a zseni megfelelője volt. A németek a Genie szóval illeték azon (katonai) egységeket, amelyeknek tagjai különleges, egyedi technikai tudás és képesség birtokában voltak (például az utászokat, árkászokat). Maga a zseni (géniusz) szó a latin genius szóból származik, eredetileg a férfi nemzőerőt hívták így (generare: nemzeni, generáció: nemzedék). Jelentése lassanként átváltozott egyfajta védőszellemmé, így városok, csapatok, közösségek is rendelkeztek saját géniusszal, azaz szellemmel – innen ered a hely szelleme (genius loci) kifejezés.
