A II. században, Marcus Aurelius császár halála után igencsak mozgalmas évek következtek a Római Birodalom életében. A filozófus császárt követő Commodus után uralkodó Pertinax meggyilkolása napján (193. március 28.) a praetorianus gárda háromszáz tagja – közülük került ki a gyilkos – úgy döntött, hogy az legyen a következő császár, aki a legtöbbet fizet érte: egy katona kihirdette, hogy a római birodalom nyilvános árverésen eladó. Az emlékezetes napon Sulpicianus, Róma kormányzója és Pertinax apósa természetesen jelentkezett az „aukcióra”, ahogy egy nagyon gazdag szenátor, Didius Iulianus is, aki éppen egy lakomán tivornyázott, amikor közölték vele, hogy jó pénzért akár császár is lehet. A kettőjük közötti licitet végül Didius Iulianus nyerte – állítólag 40 millió sestersiust ajánlva –, aki azonban csak a testőrgárda védelmező gyűrűjében foglalhatta el posztját; az árverés híre ugyanis felbosszantotta a rómaiakat, hogy zavargások törtek ki, példátlanul szégyenletesnek tartva a császári trón ily módon való elfoglalását. Az új császár nem is sokáig vallhatta magát uralkodónak, mindössze 66 nap után a szenátus Septimus Severust, a pannon légiók vezérét kiáltotta ki imperátornak, aki azonnal Rómába sietett, amikor meghallotta a császárválasztás eme különleges módját. Didius Iulianust a palotában érte utol a végzete, s fejezték le. Az uralkodó levágott fejét – Cicero kobakjához hasonlóan – közszemlére tették a Forum Romanum szónoki emelvényén, az úgynevezett Rostrán, ahol már a Kr. e. I. században meghonosodott az a szokás, hogy a legyőzött ellenfél fejét kitűzik – mindenki okulására.
Ajánlott olvasmányok:
A. Krawczuk: Római császárok
Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus – Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka
