Majdhogynem minden magyar lakásban megtalálható a kanapé nevű bútordarab, ami előbb a főúri, majd a polgári otthonokban vált népszerűvé – csaknem ugyanakkor, mint a rekamié vagy a sezlon. Kanapé szavunk német közvetítéssel – Kanapee – került nyelvünkbe, a németek viszont a franciából – canapé – vették át.
A szó eredete természetesen az ókorba nyúlik vissza: a francia mint újlatin nyelv rengeteg szót és kifejezést „örökölt” a rómaiaktól, így a kanapé a latin conopium szóból származik, amelynek jelentése szúnyogháló (majd később szúnyoghálóval körülvett ágy).
Ám – sok más latin szóhoz hasonlóan – ez is a görög nyelvből ered: a főleg Egyiptomban beszélt görögben alakult ki a kónópeion szó (szintén szúnyoghálós ágy jelentésben). A görög szó alkotóeleme a kónópsz (’szúnyog’), amely két további összetétel eredménye: kónosz (’kúp’) és ópsz (’arc’). A görögök tehát a szúnyogot kón-ópsznak, kúpos arcúnak nevezték. Hogy miként tudták megállapítani a vérszívók arcszerkezetét, az más kérdés…
Szúnyog szavunk eredete
A magyar szúnyog szó nagy valószínűséggel török (kipcsak vagy besenyő) eredetű. Megnevezésére a különböző nyelvjárásokban érdekes alakok jöttek létre: cincár (Erdély egyes helyein és a moldvai csángóknál), cseszle (főleg Székelyföldön), muszka (a palócoknál). A szó alakváltozatai között található a szunyok (Vas és Zala vármegye), szunyokk (Felsőőr), szunnyog (Ormánság, Székelyföld), szunyag (északi csángók), szunnyag (Torda és környéke), de az ormánsági népköltészetben előfordult a szung is. (Régi nyelvjárásokban előfordult a szunk és a szunyák is.) Kicsi Sándor András nyomán
