Már az ókorban is tisztában voltak azzal a tudós elmék – legalábbis Arisztotelész óta –, hogy a Föld megközelítőleg gömb alakú, így ha valaki Héraklész oszlopaitól (a mai Gibraltári-szorostól) nyugat felé hajózna, akkor előbb-utóbb elérné a lakott világ (oikumené) határát, keleti szélét. Nero császár nevelője, a híres sztoikus államférfi, drámaíró és filozófus, Seneca (képünkön) tudta, hogy egyenesen Indiába lehetne így eljutni (bár a bölcs férfiú az utazás időtartamát meglehetősen alábecsülte):
Mekkora tehát [az a távolság], amely Hispania legszélső partjai és az indusok között fekszik? Néhány napnyi [hajóút] mindössze a távolság, ha a hajót kedvező szél hajtja.
Egyik tragédiájában pedig ekképp elmélkedik:
[…] évek elültén
kései kor jő, mikor Oceanus
oldva világunk láncait, óriás
szigetet tár fel, s új földöveket
fed fel Thétys, s nem lesz földünk
csücske se Thulé.
A felfedező Kolumbusz könyvtárában mindkét szöveg megtalálható volt, sőt, mindkettő nagy hatást gyakorolt a tengerészre.
Az ókorban tehát a Kr. e. IV. századtól kezdve tisztában voltak azzal, hogy ha útra indulnának, akkor hová jutnának – persze az akkori hajók, navigációs eszközök (valamint a víz- és élelmiszer-utánpótlás megoldatlansága) nem tették lehetővé, hogy akkora távolságra merészkedjenek a nyílt vizeken.
Ajánlott olvasmány:
Grüll Tibor: 50 dolog, amit képzeltél volna a rómaiakról
