Palermo, a múmiák európai fővárosa

A palermói kapucinus kolostorban (Santa Maria della Pace) a XVI. század végén kezdték el a rend tagjainak földi maradványait a földalatti üregekben eltemetni. A XIX. század végéig – azaz csaknem háromszáz évig – több ezer halottat helyeztek el a kapucinus katakombákban – közülük nagyon sokat mumifikáltak, így viszonylag jó állapotban maradtak fenn az utókornak; olyannyira, hogy jelenleg több mint ezer múmia tekinthető meg a falakra függesztve, több száz koporsó pedig még felnyitásra vár.
A szerzetesek 1534-ben érkeztek a területre. Elhunyt rendtársaik számára a templomban lévő oltár alatt alakítottak ki temetkezési helyet, s amikor az megtelt, a holtakat átmenetileg egy frissen vájt kriptaházban tárolták. Amikor át akarták tenni a testeket az új helyre, némileg meglepve azt tapasztalták, hogy – köszönhetően a mélyen lévő hűvös, száraz környezetnek, az alacsony páratartalomnak – a halottak természetes úton mumifikálódtak. A rend tagjai isteni jelnek tekintve egykori sorstársaik „jó állapotát”, úgy döntöttek, hogy temetés helyett inkább ereklyeként őrzik meg őket az új sírhely vájataiban.

A szerzetesek idővel rájöttek, hogy miként lehet a testeket mesterségesen is mumifikálni, szakértelmüknek pedig hamar híre ment Európában, így a kontinens minden szegletéből érkeztek gazdag és nemes emberek, hogy haláluk után méltó módon emlékezhessenek rájuk leszármazottaik. Egy idő után természetesen elfogyott a kapacitás a halottak számára, ezért 1880-ban végleg megszűnt a föld alatti barlangokban való temet(kez)és, bár néhány igen rangos és befolyásos személyiség még a XX. század elején is el tudta intézni, hogy itt kapjanak örök nyughelyet.

Vizsgálódnak a tudósok
A holttestek között több száz gyermek maradványa is látható. Egy nemrég indult tudományos kutatómunka során első körben csaknem félszáz – 1787 és 1880 között elhalálozott – gyerek múmiáját vizsgálják meg röntgensugaras technológiával. Egyelőre nem tudni, hogy kik voltak, miben haltak meg, ám a vizsgálat – valamint anatómiai leletek és fellelhető levéltári források – révén a tudósok közelebb juthatnak a fiatalok életéről és haláláról.