Élete
Munkássága
Walther Wilhelm Georg Bothe német atomfizikus volt, aki 1954-ben Max Bornnal megosztva a fizikai Nobel-díjat kapott „a koincidencia-módszeréért és az ennek segítségével tett felfedezéseiért”.
1913-ban csatlakozott a Reich Fizikai és Műszaki Intézet (PTR) újonnan létrehozott Radioaktivitási Laboratóriumához, ahol 1930-ig maradt, az utóbbi néhány évben a laboratórium igazgatójaként. Az I. világháborúban 1914-től katonai szolgálatot teljesített, majd orosz hadifogságban volt, 1920-ban tért vissza Németországba. A laboratóriumba visszatérve koincidencia módszereket dolgozott ki és alkalmazott a nukleáris reakciók, a A Compton-effektus, a kozmikus sugarak és a sugárzás hullám-részecske kettőssége tanulmányozására, amiért 1954-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat.
1930-ban a Giesseni Egyetem fizika tanszékének rendes professzora és igazgatója lett. 1932-ben a Heidelbergi Egyetem Fizikai és Radiológiai Intézetének igazgatója lett. Ebből a pozícióból a deutsche Physik mozgalom elemei űzték ki. Németországból való kivándorlásának megakadályozására kinevezték a heidelbergi Kaiser Wilhelm Orvosi Kutatóintézet (KWImF) Fizikai Intézetének igazgatójává. Ott építette meg az első működőképes ciklotront Németországban. Továbbá igazgatója lett a német atomenergia-projektnek, az Uranverein-nek, amely 1939-ben indult a Hadsereg hadrendészeti hivatalának felügyelete alatt.
1946-ban a KWImf Fizikai Intézetének igazgatói posztja mellett visszahelyezték professzori tisztségébe a Heidelbergi Egyetemen. 1956 és 1957 között a németországi Nukleáris Fizikai Munkacsoport tagja volt.
A Bothe halála utáni évben a KWImF-ben lévő Fizikai Intézetét a Max Planck Társaság új intézetévé emelték, majd Max Planck Nukleáris Fizikai Intézetté vált. Főépületét később Bothe Laboratóriumnak nevezték el.
