Magyar nyelven már 1560-ban megjelent Kolozsvárott az első nyomtatott céhszabályzat, amely ötvenegy pontban foglalta össze a szűcsök kötelezettségeit. Szintén ott nyomtatták ki magyar nyelven elsőként a hivatalos erdélyi ipari árszabályozó könyvet, amit 1612-ben az első magyar törvényes árszabás követett Pozsonyban. Ennek hatására (is) egyre több céh alakult, sok olyan régi szakma művelőjének közösségeként, amelyek többsége korunkban már nem is létezik. Íme néhány érdekesebb foglalkozás:
- bátaöntő (más néven plajbászöntő)
- botoskészítő (kapcás)
- cafrangkötő (paszománykészítő)
- cirkalomkészítő (műszerkovács)
- csatlár (csatkészítő)
- csiszár (kardkészítő)
- csutorás (kulacsos)
- ékműcsináló (ékszerész)
- flaszterozó (útkövező)
- füstfaragó (kéményseprő)
- gerencsér (fazekas)
- krepinverő (gombkötő)
- csapó (gyapjúfésülő)
- supér (hajóács)
- sajkás (hajós)
- karmantyúkészítő (kesztyűs)
- káldár (üstkészítő)
- kollár (bognár)
- kordoványos (tímár, bőrcserző)
- kupás (esztergályos)
- lantornász (pergamenkészítő)
- spolér (sarkantyúkészítő)
Ajánlott olvasmányok:
Gazda István: Kuriózumok a magyar művelődés történetéből (Kossuth, 1990)
Kassics Ignácz: A’ Magyar Országi Mester-embereket, ezeknek Legényeit, és Tanítványait, nem külömben a’ Mester-Czéheket illető Kegyelmes Királyi Rendeléseknek kivonatai (Bécs, 1835)
