Jelen korunkban igencsak divatos fogalom az emancipáció, ami elsősorban társadalmilag hátrányos helyzetű, jogaiktól részben vagy egészben megfosztott emberek számára való (jogi) egyenlősítést jelenti. Az elmúlt kétszáz év során így lehetett például a zsidók vagy (1828-ban a briteknél) a katolikusok emancipációjáról beszélni, de éppígy ide tartozik mondjuk a nők szavazati jogáért való küzdelem is. Saint-Simon és követői ugyanakkor a „hús emancipációját” tűzték zászlajukra, azaz az élvezetekhez való jogért szálltak síkra – az ezt tiltó erkölcsi béklyóktól való megszabadulás segítségével.
Maga az emancipálás szó a római jogban volt használatos, eredetileg a családfő (paterfamilias) apai hatalma (patria potestas) – teljes magánjogi uralom a családtagok felett – alóli felszabadítását jelentette, s elsősorban a fiatal felnőtt fiúk életére volt hatással: az apa például eladhatta fiát rabszolgának, s a vevő – szimbolikusan – szabadon engedhette a fiatalt, aki így már teljes jogú tagja lehetett a római társadalomnak. A családfőt megillette a ius vendendi, a családtagok rabszolgaként való eladásának joga külföldre, illetve belföldre mint mancipium; ezt azonban később, a XII. táblás törvények összeállítása idején (Kr. e. 451–450) már helytelenítették.
