Élete
Munkássága
Hans Fischer német szerves kémikus volt, 1930-ban kémiai Nobel-díjat kapott „a hemin és a klorofill szerkezetének vizsgálatáért, és különösen a hemin szintéziséért”.
Fischer kémiát és orvostudományt tanult, először a Lausanne-i, majd a Marburgi Egyetemen. 1904-ben szerzett vegyészdiplomát, 2 évvel később 1906-ban szerzett orvosi engedélyt, majd 1908-ban szerzett diplomát a müncheni egyetemen.
Először egy müncheni orvosi klinikán, majd az első berlini vegyipari intézetben dolgozott Emil Fischer vezetésével. 1911-ben tért vissza Münchenbe, és egy évvel később belgyógyász szakoktatói képesítést szerzett. 1913-ban a müncheni Élettani Intézet fiziológiai oktatója lett. 1916-ban az Innsbrucki Egyetem orvosi kémia professzora lett, majd 1918-ban a Bécsi Egyetemre került.
1921-től haláláig a Müncheni Műszaki Egyetemen a szerves kémia professzori posztját töltötte be.
Fischer tudományos munkája leginkább a vérben, az epében, valamint a levelekben található klorofill, valamint a pirrol kémiájának vizsgálatával foglalkozott. Különös jelentőséggel bírt a bilirubin és a hemin szintézise. Számos kitüntetésben részesült ezért a munkájáért, és 1930-ban Nobel-díjat kapott. Hans Fisher feltérképezte egy szegélycsoport összetételét. 1929-ben Fischernek sikerült előállítania az anyagot és bebizonyítani, hogy gyűrűjében központi vasatom található, miközben folytatta a biokémia szempontjából biológiai jelentőségű egyéb pigmentált anyagok, például a klorofill, a növényi fotoszintézisben szerepet játszó szín tanulmányozását. Fischer a biliverdint (amely a zúzódásos bőrre jellemző sárgás elszíneződést okozza) és a bilirubint (amely sárgaság esetén a bőrt sárgítja) felbontotta, majd 1942-ben és 1944-ben egymás után szintetizálta. Több mint 60 000 kémiai anyag mikroelemzését végezte el, és 1930-ban elnyerte a kémiai Nobel-díjat. Második Orvosi Klinikán Münchenben Muller vezetésével elkezdte vizsgálni az epe pigment bilirubin összetételét.
Fischer olyan ember volt, aki szinte „kizárólag” munkájának szentelte magát. A német náci korszakban folytatta tudományos kutatásait, és öngyilkos lett 1945 húsvét vasárnapján, miután laboratóriumát és életművét a második világháború utolsó napjaiban végrehajtott bombatámadás tönkretette.
