Élete
Munkássága
George Bernard Shaw, akit saját kérésére csak Bernard Shaw-nak hívnak, ír drámaíró, politikus, szatirikus, zenekritikus és pacifista volt, aki 1925-ben irodalmi Nobel-díjat és 1939-ben Oscar-díjat kapott a legjobb adaptált forgatókönyvért.
Shaw skót-protestáns származású dublini családból származott. Shaw először hivatalnokként dolgozott, de hamarosan Londonba költözött, hogy zenei és színházi kritikusként működjön. Prózája fejlesztésére 1879 és 1883 között öt regényt írt, amelyeket a különböző kiadók elutasítottak. Végül a Star újság zenekritikusaként érte el első sikereit, mesterien ironikus kommentárokat írt. Például „Corno di Basseto” (bassett kürt) álnéven tárgyalta Ethel Smyth szerzeményeit. Shaw az első zenekritikusok egyike volt, aki nem volt hajlandó semmilyen jelentőséget tulajdonítani a zeneszerző nemének a mű értékelése során.
1895-ben Shaw a Saturday Review színházi kritikusa lett. Ez a lépés indította el jövőbeli drámaírói útját. 1898-ban jelent meg első sikeres darabja, a Candida. Számos vígjáték következett, mint például Az ördög tanítványa (1897), A fegyverek és az ember (1898), Mrs. Warren’s Trade (1898), Brassbound kapitány megtérése (1900), Ember és Superman (1902), Caesar és Kleopátra (1901), Major Barbara (1905) és Androclus és az oroszlán (1912). Az 1913-ban kiadott Pygmalion később a My Fair Lady című musical és film alapja lett. Shaw számára az első világháború a 19. századi birodalmak utolsó gázadásait jelentette. Az első világháború után komolyabb drámákat írt, mint a Haus Herzenstod (1919) és a Szent Johanna (1923). Shaw a 90-es éveiben is író volt. Az utolsó alkotói időszakban (1930-1949) egyre nagyobb figyelmet szentelt a politikai problémáknak, ötvözve a fantasztikus és szatirikus elemeket.
Shaw az intellektuális színház képviselőjeként egy újfajta drámát hozott létre – a vitadrámát, amelyben a hősök bizonyos ideológiák hordozóiként találkoznak. Shaw fő érdeklődése nem a cselekmény, hanem a vélemények ütköztetése, a filozófiai, erkölcsi, politikai problémákról folytatott viták, amelyeket hősei vezetnek. Shaw gyakran folyamodik szatirikus túlzásokhoz és groteszkhez, hősei pedig gyakran különcek. Shaw 1925-ben Nobel-díjat kapott „irodalmi munkásságáért, amelyet idealizmus és humanizmus jellemez, valamint sajátos költői szépséggel párosuló erőteljes szatírájáért”.
Shaw publikációinak különlegessége a hosszú előszavak. Ezekben részletesen bemutatja a darabokban tárgyalt témákat és problémákat, így az előszavak néha hosszabbak, mint maguk a darabok. Emiatt olyan pletykák keringtek a rajongótáborban, hogy Shaw állítólag így nyilatkozott: „I write my forewords for the intellectuals and my plays for the dummies.“ (“Az előszavaimat az értelmiségieknek írom, a darabjaimat pedig a bolondoknak.”).
Shaw drámai munkásságára ugyanúgy jellemző, hogy megsemmisíti az olyan hagyományos drámai formákat, mint a jól sikerült játék, melodráma, bohózat vagy történelmi dráma. Idézeteket használ ezekből a drámai műfajokból, és ezekből ad elő ízelítőt, hogy aztán megfordításokon és kiábrándultságon keresztül megmutassa a nézőnek a valótalanságukat. Így született meg Shaw első drámája, az Özvegyek házai (1892), amely William Archer forgatókönyve alapján készült, a jól sikerült játék stílusában. Shaw kiterjedt drámai életművében hű marad ehhez a megközelítéshez: a szereplők és a színészek idealisztikusan burkolt motívumai és illúziói szembesülnek a valósággal, és így tudatosítják őket. Shaw valóságfelfogása azonban az 1890-es években a szociológiailag megalapozott valóságfelfogásból a századforduló után biológiai-vallási felfogásba változott. Drámái így valósághűen orientált darabokból utópisztikus-látványossá válnak: az Özvegyek házai és a Mrs. Warren’s Profession (1893-ban) szembeállítják a Vissza matuzsálemhez (1922) című példázattal.
Az angol helyesírás miatt feldühödött és vagyonának egy részét egy új angol fonetikus ábécé megalkotására ajánlotta fel, amelyet Ronald Kingsley Read tervezett egy pályázaton, és amelyet a kezdeményezőről Shavian ábécének (Shaw ábécé) neveztek el.
Élete utolsó éveiben nagyon szerette otthonát és kertjét, a Shaw’s Corner-t, hogy ott időzzön és gondozza a kertet. 94 évesen veseelégtelenségben halt meg olyan sérülések következtében, amikor elesett egy fa metszése közben a kertjében.
Shaw nevét már halála előtt is messze a Brit-szigeteken túl ismerték. Shaw volt az egyetlen irodalmi Nobel-díjas, aki Oscar-díjat is kapott. 1939-ben megkapta a legjobb forgatókönyv Oscar-díját a Pygmalion: A Novel of a Flower Girl című film adaptációjáért. 1943-tól az American Academy of Arts and Letters tiszteletbeli tagja.
