Élete
Munkássága
Sir Joseph Austen Chamberlain brit politikus, 1902-1903 postafőnök, 1903-1904 és 1919-1921 pénzügyminiszter és 1924-1929 külügyminiszter. 1925-ben Charles G. Dawes amerikai alelnökkel megosztotta a Nobel-békedíjat.
Sir Joseph Austen Chamberlain, Joseph Chamberlain brit kereskedelmi és gyarmatügyi miniszter legidősebb fia, valamint Arthur Neville Chamberlain leendő miniszterelnök féltestvére először a Rugby School-ba járt, majd történelem tanulmányait a Cambridge-i Egyetem Trinity College-ban végezte. Ezután kilenc hónapig a párizsi École des Sciences Politiques-ben, majd tizenkét hónapig Berlinben tanult. Amikor 1887-ben visszatért Birminghambe, először apja, Joseph Chamberlain magántitkáraként dolgozott.
Politikai karrierje Birmingham polgármestereként indult. 1892-től a Liberális Unionisták alsóházának tagja volt, apja vezetésével. 1900-tól a Pénzügyminisztérium pénzügyi titkára. 1902-től konzervatív parlamenti képviselő. Chamberlain 1902 és 1903 között az Egyesült Királyság postafőnöke, 1903 és 1905 között pénzügyminiszter volt. 1911-ben, Arthur Balfour lemondása után indult a Konzervatív Párt élére, de visszavonta jelöltségét, hogy segítse a kompromisszumos Andrew Bonar Law megválasztását a konzervatív parlamenti képviselők ülésén.
Az első világháború alatt Chamberlain határozottan szószólója volt a brit részvételnek. 1915 és 1917 között indiai államtitkárként, 1918-tól a hadikabinet tagjaként dolgozott. A háború után 1919-től 1921-ig az ország pénzügyminisztere volt, és szigorú adópolitikát hirdetett az államadósságok törlesztésére. 1921-ben a Konzervatív Párt vezetője lett, és ugyanebben az évben Lord Privy Seal és az alsóház vezetője. Az 1922-es Carlton Club ülésén azonban a konzervatív képviselők felszólaltak az általa támogatott koalíció ellen, és Chamberlain lemondott a párt éléről.
1924-ben külügyminiszterré nevezték ki Stanley Baldwin miniszterelnök vezetése alatt, és ezt a tisztséget 1929-ig töltötte be. Ebben a pozícióban francia és német kollégáival, Aristide Brianddal és Gustav Stresemannal együtt jelentős szerepet vállalt az 1925-ben aláírt locarnói szerződések előkészítésében és megvalósításában. A Belgium, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország között létrejött nemzetközi szerződés célja az volt, hogy az első világháború után stabilizálja az európai békerendet, és garanciát nyújtson a Belgium, Németország és Franciaország között megállapodott határokra, és ezáltal hozzájárul a volt háborús ellenségek megbékítéséhez. Ebben a szerződésben garantálták Németország felvételét a Népszövetségbe. 1925-ben Charles G. Dawes amerikai pénzügyi politikussal együtt megkapta a Nobel-békedíjat a háború utáni európai rend megteremtésében nyújtott szolgálataiért. Már 1924-ben támogatta Dawes-tervének kidolgozásában, amelynek célja a német valuta stabilizálása volt, és a Locarnói Szerződések előfeltételeként szolgált.
1937. március 17-én hunyt el Londonban agyvérzésben.
