Magyarországon korát megelőzve született meg 1919-ben a nők bizonyos rétegei számára politikai jogokat biztosított jogszabály.
A XX. század első éveiben a nők jogaiért a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és A Feministák Egyesülete állt ki a leghatározottabban. Az előbbiek az általános választójog pártján álltak, amit minden felnőtt nőre kiterjesztettek volna, az utóbbiak csak az úri asszonyoknál támogatták a választójog megadását.
A kormányok 1917-ig nem szándékoztak kiterjeszteni a nőkre a választójogot. A háborúban viszont alapvetően megváltozott a nők munkaerő-piaci, így társadalmi helyzete is. Sok esetben kényszerűségből jelentek meg hagyományosnak hitt férfiszerepekben, tömegesen láttak el családfői, munkavállalói feladatokat.
Vázsonyi Vilmos igazságügyi miniszter a nők szerepének megváltozásáról írt sorai: „A magyar nemesi jognak volt egy intézménye, a fiúsítás. Nos hát, ez a fiúsítás most az élet zordonságában és komolyságában a dogozó nők széles rétegénél megtörtént. Ez a fiúsítás nem címek adományozásával ment végbe, hanem hogy a férfiak munkáját végzik el a nők és ha ezt el nem végeznék, akkor mi itt a front mögött nem tudtuk volna az országot rendben tartani, nem tudtunk volna azokkal a nagy feladatokkal megbirkózni, amelyekkel meg kellett birkóznunk”. Vázsonyi Vilmos 1917. december 21-én benyújtotta a törvénytervezetet a parlamentnek a nők választójogáért, mely szerint választhatott volna minden 24 éves írni-olvasni tudó, 4 elemi osztályt elvégzett magyar állampolgár nő, vagy gyermekes hadiözvegy, vagy aki legalább 2 év óta a tagja működő tudományos, művészeti egyesületnek.
A javaslat nem került be 1918. évi XVII. törvénycikkbe, de az őszirózsás forradalom nyomán felállt Károlyi-kormány programjába bekerült. 1919 tavaszára készült el a tervezet, ekkorra azonban politikai rendszerváltás következett be, a hatalomra került kommunisták 18 évre leszállították a választójogosultság határát, és a nők is szavazhattak.
A Tanácsköztársaság bukása után alakult Friedrich-kormány 1919. november 17-én kibocsátott rendeletében foglaltak szerint a nők a férfiakkal két kivétellel megegyező feltételekkel szavazóvá váltak: elmúlt 21 éves, 6 év óta magyar állampolgár, fél év óta ugyanabban a községben lakott vagy ott lakása volt. A harctéri szolgálat esetén a férfiaknál a korhatárt 18 évre vitték le, a nőknél az írni-olvasni tudást előírás volt.
Az első magyar női képviselő, Slachta Margit, 1920. januárjában tartott nemzetgyűlési választásokon került be a parlamentbe.
