Tettét 1931. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjjel 0 óra 20 perckor vitte véghez Matuska Szilveszter.
A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett robbanószerkezetet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíráskodást vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint hogy egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Az osztrák bíróság hatévi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel nem volt halálbüntetés Ausztriában, ottani büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. Ítélete végrehajtása alatt 17 napot büntetés-félbeszakításon töltött, amikor is katonai célok érdekében hagyta el a fegyházat, kísérettel, majd kísérettel is érkezett vissza. 1944. december 6-án a német katonai parancsnokság felszólította a váci börtönparancsnokot, hogy bocsássa szabadon a 800 foglyot, különben kivégzik őket (hogy miért, arra nem tér ki a börtönparancsnok tanúvallomása). Ötven fogoly, köztük Matuska viszont maradt, mert abban bízott, hogy szerb nyelvtudásával meg tudja magát értetni az oroszokkal. Sebésznek adta ki magát, egy ideig még dolgozott is az orosz hadikórházzal, majd továbbvonult a csapatokkal, 1945 januárjában. A délvidéki vérengzések kutatása során különböző, más irányú tanúvallomások töredékeiből állt össze az, amit jelenleg tudunk Matuska végzetéről. 1945 elején Csantavéren tűnt fel, ahol zavaros politizálásba kezdett. Egy vasárnap a templomból kijövő tömegnek tartott „nacionalista ízű szónoklatot”. Másnap a partizánok elfogták, és Újvidékre hurcolták. Nagybátyja szerint egy szabadkai tömegsírba temették.
