Manapság gyakorlatilag már mindenki szívesen hord nadrágot, ám eme ruhadarab 1500-2000 évvel ezelőtt korántsem volt mindig népszerű a különböző népek körében.
Az ókorban például a görögök a nadrágot viselő törzseket barbároknak tartották, a szkítákat, a gallokat, a germánokat, sőt, még az amazonokat is így, nadrágban ábrázolták. Miután azonban barbár katonák magas pozícióba kerültek Rómában és Konstantinápolyban, elterjedt és népszerű lett a ruhadarab; egészen addig, míg lassan a férfiasság szimbólumává vált. A szeldzsukok elleni egyik csata során a bizánci hadsereg katonája állítólag ekképp szólította fel I. Manuel császárt: „Mutasd meg már a törököknek, hogy te viseled a nadrágot!”. (Az uralkodó egyébként több csatát is vívott II. Géza magyar királlyal.)
A középkor végére aztán a nevezetes ruhadarab olyannyira széles körben kedveltté vált, hogy a németek egészen tarka, mindenféle színben pompázó bő gatyákban illegették magukat, amiért egy lelkes hitszónok A nadrág ördöge címmel könyvet is írt, így ostorozva a hivalkodó gazdag urakat és polgárokat. A franciák azonban másfajta divatot teremtettek: náluk lerövidült a nadrág szára, mindössze térdig ért a hossza. A magyarul farnak (hátsó rész, ülep) nevezett testrész francia megfelelőjéből – cul – alakult ki elnevezése, a culotte. Ugyanakkor az alsóbb népréteg a későbbiekben is hosszú szárú gatyákat – pantallókat – hordott, amelyet így „culotte nélkülinek”, azaz sans-culotte-nak hívtak. Így aztán a francia forradalom idején az eredetileg lekicsinylő elnevezés „átvedlett” dicsőséggé az utcákat és tereket ellepő harcias plebejus tömeg körében, akik öntudatosan hívták magukat „nadrágtalannak” vagy „nadrágnélkülinek”.
