A Kr. e. 490-ben lezajlott marathóni csatában Hérodotosz beszámolója szerint 6400 perzsa katona vesztette életét, míg a görögök részéről mindössze 192. A győzelemről hírt vivő katona történetéről a háborúról író legkorábbi krónikás, Hérodotosz nem tesz említést. A romantikus történetről legelőször Lukianosz és Plutarkhosz számol be a Kr. u. II. században.
Lukianosz az Egy köszönéskor elkövetett nyelvbotlásról című művében tesz említést a futóról:
A hagyomány szerint először a marathóni győzelem hírét egész napi futással meghozó Philippidész használta ezt a szót [ti. azt, hogy khairete = örvendezzetek!], amikor a körben ülő és a csata kimenetelét fontolgató arkhónokat „örvendezzetek, győztünk!” felkiáltással üdvözölte, s az üzenet átadását követő pillanatban meg is halt, úgyhogy a khairetével együtt kilehelte a lelkét.
(Bollók János fordítása)
Plutarkhosz azzal toldja meg a történetet, hogy azt a Kr. e. IV. században élt pontoszi Hérakleidész írta meg:
A marathóni csatáról egyébként az erkhiabeli Therszipposz hozta meg a hírt, ahogyan arról pontoszi Hérakleidész beszámol, a legtöbben azonban azt állítják, hogy Euklész teljes nehézfegyverzetben futott a harctól kimelegedve, és a kapunál az első embereknek, akikkel találkozott, csak annyit mondott: „Üdvözöllek titeket!” és „Örvendezzünk!”, aztán nyomban kilehelte a lelkét.
Érdekes, hogy az „örvendezzünk” szót néhány szövegkiadó – Lukianosz alapján – „győztünk”-re változtatta, de a kéziratokban nem az szerepel. Egyébként is felmerül a kérdés, hogy miért kellett volna teljes fegyverzetben, nagy melegben, tűző napon 42 kilométert futnia egy katonának, amikor a győztes hadvezér, Miltiadész küldhetett volna egy futárt vagy egy lovast. Ezért nem véletlen, hogy a marathóni futóról tudósító ókori forrásokban különböző nevet visel a futó: hívják Philippidésznek, Therszipposznak és Euklésznek is….
Németh György: Karthágó és a só
