Az ókorban a görögök gyakran említették édesapjuk nevét nyilvánosan – Platón például „Arisztón fiaként” nevezné magát –, a klasszikus korban csak egyetlen nevet viseltek. A rómaiak ellenben három névvel rendelkeztek: praenomennel (egyéni név), nomen gentilével (nemzetségnév) és cognomennel (családnév). Gaius Iulius Caesar nevében így a Gaius az egyéni név, a Iulius a nemzetség-, míg a Caesar a családnevet jelöli. (Kortársai Gaius Iuliusnak vagy Gaius Caesarnak szólították, csak a rokonai és a nagyon közeli barátai merték Gaiusnak hívni.)
A rómaiak „nevezéktana” az egész birodalomban elterjedt, noha némileg megváltozott. A Kr. u. I. századtól kezdve a cognomen átvette a praenomen szerepét egyéni névként, a nomen gentile ugyanakkor elveszítette jelentőségét. A társadalom előkelői, az arisztokraták viszont híres rokonaik és jótevőik neveivel kezdték bővíteni a sajátjukat. Így lett az egyik hiú szenátor neve a következő: Quintus Pompeius Senecio Roscius Murena Coelius Sextus Iulius Frontinus Silius Decianus Gaius Iulius Eurycles Herculaneus Lucius Vibullus Pius Augustanus Alpinus Bellicius Sollers Iulius Aper Ducenius Proculus Rutilianus Rufinus Silius Valens Valerius Niger Claudius Fuscus Saxa Amyntianus Sosius Priscus. (Tudomásunk szerint ismerősei és barátai egyszerűen Sosius Priscusnak szólították az illetőt…)
