Már az antik világban is alkalmaztak kínzást és kivégzést azokon, akiket valamilyen bűn elkövetésével vádoltak.
Kínzás
A görögök elsősorban a rabszolgákat vetették kínvallatás alá, az egyik legfélelmetesebb eszköz az úgynevezett Ixión kereke* volt, amely gyógyíthatatlan töréseket okozott. Fő kínzószerszámként az ólomvégű szíjkorbács funkcionált. Vallatás vagy büntetés céljából a vádlottat kicsavart végtagokkal egy létrára függesztették fel, s orrába ecetet öntöttek.
A rómaiaknál a kínzást törvény szabályozta, mértékét a bíró szabta meg, magát a feladatot törvényszolga hajtotta végre, a nyilvánosság mellőzésével, házon belül. Tiberius uralkodásától kezdve szabadokat is alávetettek kínzásnak mérgezés, házasságtörés vagy felségsértés esetén.
Kivégzés
A görögöknél a szabadokat főként – nem nyilvános – megmérgezéssel végezték ki, Athénban méregpoharat, Spártában megfojtást, néha pedig lefejezést alkalmaztak, a rabszolgákkal megkövezéssel, keresztre feszítéssel vagy vízbe fojtással végeztek.
Rómában többféle eljárással hajtották végre a kivégzéseket: az elítélteket megégetés, akasztás, vízbe fojtás, halálra korbácsolás, lefejezés vagy keresztre feszítés révén ölték meg. A császárkorban a magas rangú személyeket titkos megfojtással tették el láb alól vagy felügyelet mellett kikényszerített öngyilkosságot kellett végrehajtaniuk.
*Ixión a görög mitológia egyik kevésbé szeretetreméltó szereplője, aki apósát egy tüzes verembe vettette. Az istenek közül egyedül Zeusz kedvelte, ezért megszabadította vétkétől, sőt, meghívta egy olimposzi lakomára. Ott azonban a nektártól megrészegülve megkívánta Hérát, Zeusz nejét, a főisten azonban egy Héra-alakú felhőt teremtett, s Ixión vele szerelmeskedett. (Ebből a nászból született Kentaurosz, a kentaurok őse.) Ixión azonban nem bírt ellenállni a dicsőségnek, világgá kürtölte, hogy együtt hált Zeuszt feleségével. Ezt már a főisten sem bocsátotta meg, s büntetésül az alvilágban egy állandóan forgó tüzes kerékhez kötözte (Hermész jóvoltából).
