Világszerte ismert a magyarok különlegessége, pedig egy viszonylag új receptről beszélhetünk. 1958-ban készítették el először egy kiállítás keretén belül.

Az ikonikus fogást a II. Világháborút követő világkiállításon tálalták először. Itt az országok külön-külön mutathatják be egyedi és nemzetükhöz illő finomságaikat. 

1958-ban Brüsszelben tartották a rendezvényt, hiszen ez a város testesítette meg a világhatalmak közti “félutat”. Már akkor egy kiemelkedően forgalmas helyszínként tartották számon, így tökéletes találkozópontként funkcionált. Erre épült a város jelképévé vált Atomium is. 

A magyar stand is kiemelt helyet kapott a kiállításon. Az amerikai és a szovjet sátrak közt kínálták a paprikás csirkét, a balatoni fogast, az erdélyi fatányérost és a rétest is. A szakácsok kitettek magukért, és egy újdonságot is bemutattak, ez lett a hortobágyi húsospalacsinta. 

Elképesztő sikert arattak vele, szinte ez lett az egyik legkedveltebb étel, igaz, akkor még apróra vágott borjúpörkölttel lett tálalva.

A nevét is sikerült jól eltalálni, hiszen ezzel azonnal beazonosítható lett a magyar konyha, nemzetünk tájegysége. A speciális étel azonnal beírta magát a magyar és a világ ismertebb szakácskönyveibe.