Jelenleg körülbelül hétezer nyelv létezik a világon. A nyelvészeket – de természetesen nem csupán őket – régóta foglalkoztatja az is, vajon hogyan keletkezik egy új nyelv. Már az ókorban is voltak, akik kíváncsiak voltak arra, hogy vajon melyik lehet a legősibb nyelv. (Vannak, akik szerint a magyar a legrégebbi, ráadásul még beszélt nyelv…) Egy érdekes kísérletet megemlít Hérodotosz, a neves történetíró is, aki az egyik legjelentősebb egyiptomi uralkodó, Pszammetik fáraó (Kr. e. 663–610) módszeréről tudósít, amely során két újszülött csecsemőt egy pásztorra bízott, azzal a paranccsal, hogy ne beszéljen hozzájuk két évig:
Természetesen ez a „kísérlet” nem adja meg a végső megoldást, több okból sem. Ráadásul a pszicholingvisztika szerint eme történet azt mutatja, hogy „a gyerekek a kecskék mekegését utánozhatták a bekoszra emlékeztető hangsorral. […] Ma már nem tudományos kérdésfelvetés, hogy vajon milyen nyelven beszélnének a beszélő környezet nélküli gyermekek (még kevésbé az »ősnyelvvel« kapcsolatos hipotézis), ugyanakkor számos példa igazolta azt, hogy az ilyen gyermekek egyáltalán nem képesek elsajátítani a beszédet.” (Gósy Mária: Pszicholingvisztika. Osiris, Budapest, 2005. 249.)
Monogenezis vagy poligenezis? A nyelv keletkezésével kapcsolatban két nézet viaskodik egymással: a monogenezis (egy eredet) elmélete szerint a világ minden nyelve egyetlen nyelvből származik. E felfogás legismertebb példája a Bábel tornyáról szóló bibliai példázat. A poligenezis (több eredet) hívei viszont azt mondják, hogy a Föld több területén alakultak ki nyelvek, hiszen az emberiség ősei több helyen szerveződtek közösségé, több helyen alakultak ki civilizációk. A tudomány ez utóbbi elméletet fogadja el.
Hérodotosz: A görög–perzsa háború Gósy Mária: Pszicholingvisztika A magyar nyelv könyve Varga Csaba: Jel, jel, jel – avagy az ABC 30 000 éves története