Napjaink gasztronómiája számtalan fűszer(növény)t használ, ezek egyike a sáfrány. Latin neve crocus sativus, arabul za’faran, utalva a növény sárga színére. Néhány változata a Kárpát-medencében is őshonosnak számít, így a korábbi évszázadokban több növénytől eltérően nem kellett a világ másik másik feléről importálni (mint például a fekete borsot, a fahéjat vagy a szegfűszeget). Ennek ellenére drága növénynek számított (és számít még ma is), mert a bibék begyűjtése sok fáradozással jár(t), ráadásul 1 kiló növényhez 150 ezer bibe összeszedése szükségeltetik. A sáfrányt az ókorban nemcsak fűszerként, hanem például textilfestő anyagként – a buddhista szerzetesek ruhájának színe is a bibék főzetéből ered -, valamint gyógyszerként is alkalmazták, de Egyiptomban és Rómában vágyserkentő hatása miatt is előszeretettel fogyasztották. Egy régi római mondás szerint ha valaki dormivit is sacco crocit, azaz sáfrányágyon aludt, az azt jelentette, hogy kellőképp vidám, önfeledt és mámoros állapotba került. Túlzott fogyasztása azonban kerülendő, nagyobb mennyiségben kábulatot okoz, 20 g pedig már halált is okozhat (bár a benne levő krocetin – egyfajta karotinoid – csökkenti a koleszterinszintet).
Forrás:
Inzelt György: Mély kútforrása a bölcsességnek
