Már a középkorban is gyakori volt, hogy keményfából készítettek különböző mintákkal ellátott kapukat, hiszen ezek tökéletesen illettek a kő- vagy téglafalakhoz. Emiatt az első székelylapuhoz hasonlító elemek használatához pontos időszakot sem lehet társítani.
Az viszont tény, hogy a 18. századig gyakran készítettek hasonló kapukat, melyek a védelmi funkciótól kezdve a nemesi családok helyzetét is mutatták.
Legkiemelkedőbb jellemzői a hármas tagolás. Az oszlop (kábel) által meghatározott hármas felépítés, amely a fedeles kiskapu-nagykapu kialakítása, a fedél alatti galambdúc és a kiskapu fölötti úgynevezett kaputükör.
Európában leginkább a Máramaros környékén, Németországban és az erdélyi magyarság építészetében maradt meg, persze ezek díszítésmódja tájegységenként eltérő.
Az utóbbi területen található a székelykapu, melynek különleges és jellegzetes faragásos díszítése máig kiemelkedik a többi közül. Kezdetben csak faragták, a 18. századtól viszont gyakran színes festéssel is mintázták. Ott elterjedt hagyomány lett, hogy egyes darabokat helyi nyelvjárásnak megfelelő feliratokkal jelölték meg. Leggyakrabban az építő vagy a gazda nevét vésték rá, de sokszor a betérőket egy-egy jókívánsággal és kedves üzenettel fogadták így az ott lakók.
