Három jó barát történetén alapul, akik medvét akartak fogni, de józanul nem mertek útra kelni.

Ebben a szájról szájra terjedő mesében a barátok betértek egy kocsmába, hogy erőt merítsenek, megbeszéljék a vadászat részleteit. Mivel pénz nélkül vágtak neki a feladatnak, a csaposnak ígérgettek sokat, hogy a megnyúzott medve bőréből, az elejtett zsákmányból kamatostul fizetik vissza a tartozást.

Amikor valóban a medve előtt találták magukat, ijedtükben mindhárman menekülőre fogták. Egyikük felmászott a fára, a másik futásnak eredt, a harmadik pedig elfeküdt, magát halottnak tettetve. A medve az utóbbihoz odament, megszaglászta, megforgatta, majd otthagyta.

Amikor barátai visszamentek hozzá és kérdezték mi történt, ő azt felelte: „Fülembe súgta, hogy addig ne igyunk a medve bőrére, amíg azt ki nem érdemeljük”.

A történetet hazánkban és a világirodalomban is számos módon mesélték, de népszerűsége máig megmaradt, a tanulsággal egyetemben.

A mai ismeretek szerint először Laurentius Abstemius itáliai tudós-író mesegyűjteményében jelent meg 1495-ben.

Előző cikkAz első világháború utolsó halottja
Következő cikkVajon mit jelent az orrfuvolászati négyzetrongy?