A legtöbb nyelvben előfordulnak a szokásosnál hosszabb szavak, legyen az tulajdonnév, földrajzi név vagy éppen egy teljesen szabályos szóösszetétel. Egy kis ízelítő.
Íme egy szép terjedelmes török családi név:
Uzunkavakaltindayataruyuroglu (jelentése: ’a nyárfa alatt leheveredett alvó férfi fia’).
Nem látszik egyszerűbbnek az Egyesült Államok Massachusetts államában található Webster-tó indián elnevezése:
Chargogagoggmanchauggagoggchaubunagungamaugg. A tó nevét korábban mintegy húszféleképpen írták, a helyi illetékesek azonban tiszta vizet öntöttek a pohárba. A szó jelentésére is több magyarázat született már, a legnépszerűbb változat így szól: ’te a te oldaladon pecázol, én az enyémen, középen pedig senki’.
A mi történelmünkben is akadtak majdhogynem vég nélküli kifejezések, az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származik a következő két munkakör elnevezése németül:
Geheimeoberappellationsgerichtsbotenläufergehilfe (’a szövetségi titkos fellebbezési törvényszék kisegítő küldönce’); a másik:
Reichkammergerichtsvisitationsupernummerarakzessist (’a birodalmi főtörvényszék vizsgálóbizottságának szám feletti gyakornoka’).
A svédek sem szégyenkezhetnek, az alábbi szó is egy munkakört takar:
sparvagsaktiebolagsskensmutsskjutarefackforeningspersonalbekladnadsmagasinsforradsforvaltaren, magyarul: ’a közúti vasútvonal-tisztító szakegylet személyzeti egyenruha-ellátóraktárának igazgatója’.
A híres walesi vasútállomás kimondhatatlan nevéről talán sokan hallottak már:
Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch, ami walesi nyelven (kymri) azt jelenti, hogy ’Szűz Mária temploma a fehér rezgőnyárfák völgyében, túl az örvényen, és Szent Tysilio temploma a Vörös-barlang közelében’.
Végül álljon itt az állítólagos leghosszabb magyar polindrom, ami bár nem egy szó, mégis érdekességként szolgálhat egy magyar sakkmester, a „fáklyasorsú lángész”, a nagyon fiatalon elhunyt Breyer Gyula (1893–1921) a XX. század első évtizedeiben írt szerelmes levele, ami 185 szót és 916 betűt tartalmaz:
Nádasi K. Ottó, Kis-Adán, májusi szerdán e levelem írám: A mottó: Szívedig íme visz írás, kellemest író! Színlelő szív, rám kacsintál! De messzi visz szemed… Az álmok – ó, csaló szirének ezek, ó, csodaadók – elé les. Írok íme messze távol. Barnám! Lám, e szívindulat Öné. S ím e szív, e vér, ezeket ereszti ki: Szívem! Íme leveled előttem, eszemet letevő! Kicsike! Szava remegne ott? Öleli karom át, Édesem! Lereszket „Éva-szív” rám. Szívem imád s áldozni kér réveden, régi gyerekistenem. Les, ím. Előtte visz szíved is. Ég. Érte reszketek, szeret rég, és ide visz. Szívet – tőlem is elmenet – siker egy ígérne, de vérré kínzod (lásd ám: íme, visz már, visz a vétek!) szerelmesedét. Ámor, aki lelőtt, ó, engem: e ravasz, e kicsi! Követeltem eszemet tőled! E levelem íme viszi… Kit szeretek ezer éve, viszem is én őt, aludni viszem. Álmán rablóvá tesz szeme. Mikor is e lélekodaadó csók ezeken éri, szól: A csókom láza de messzi visz! Szemed látni csak már! Visz ölelni! Szoríts! Emellek, Sári, szívemig! Ide visz: Ottó. Ma már ím e levelen ádresz is új ám: Nádasi K. Ottó, Kis-Adán.
