Az elmúlt évszázadok folyamán számos uralkodó került trónra különböző mesterkedések, hadicselek és ármányok révén, de talán közülük is kiemelkedik a nagy perzsa király, I. Dareiosz (ur. Kr. e. 522–486) uralomra jutásának története – az esemény a saját lova segítségével véghez vitt „választási csalás” révén vált emlékezetessé.
A különös történetről Hérodotosz számol be a görög–perzsa háborúról szóló művében. Miután a fiatal Dareiosz néhány nemessel összefogva fellázad az uralkodó ellen, s véres leszámolások közepette végeznek ellenfeleikkel, a lázongó vezérek hosszasan egyeztetnek arról, hogy ki legyen közülük az új uralkodó. Végül úgy döntenek, hogy napkeltekor nyeregbe szállnak, s amelyikük lova először felnyerít, az lesz a király. A végeredmény ismert, Dareiosz lett az uralkodó, igaz, ebben segítségére volt okos lovásza is:
Dareiosznak volt egy Oibarész nevű, fürge eszű lovászmestere. Amikor feloszlott a tanácskozás, Dareiosz így szólt ehhez az emberhez: „Oibarész, úgy döntöttünk a királyválasztás ügyében, hogy napkeltekor nyeregbe szállunk, és akinek a lova először nyerít fel, az lesz a király. Találj ki valami okosat, hogy én legyek a király, és ne más!” Oibarész meg így válaszolt: „Ha csak ezen múlik a királyságod, egy cseppet se aggódj, uram, s légy nyugodt, mert bizonyosan te leszel a király. Van énnekem erre egy jó szerem!” Dareiosz így válaszolt: „Ha van ilyen szered, most vedd elő, mert a versengést holnapra tűztük ki.” Oibarész meghallgatta ura szavait, majd a következőképpen cselekedett. Kivezette a város elé azt a kancát, amelyet Dareiosz csődöre a leginkább kedvelt, és kikötötte. Aztán odavitte Dareiosz lovát is, többször körbejártatta a kanca körül, majd egymáshoz engedte a két lovat, és a csődörrel meghágatta a kancát. Virradatkor aztán megjelent a lován a hat férfi, ahogy megbeszélték. Kilovagoltak a város szélére, s ahogy arra a helyre értek, ahol az éjjel a kanca ki volt kötve, Dareiosz lova előreugratott és felnyerített. És amíg a ló nyerített, mennydörgés-villámlás támadt, noha különben derűs volt az ég. A jelekben maga Dareiosz is az égiek akaratának megnyilvánulását látta, a többiek pedig, leugorván lovukról, leborultak Dareiosz előtt.
(Hérodotosz: A görög–perzsa háború. III. 85–86., ford. Muraközi Gyula)
Hérodotosz ugyanakkor egy másik változatot is megemlít, amely szerint a lovász jól megtapogatta a kanca nemi szervét, majd napkeltekor, amikor útnak indultak a lovasok, megszagoltatta kezét Dareiosz lovával, s a csődör azonnal felnyerített az „illatos kancaszagra”.
Dárius kincse
A mesés gazdagságáról is híres perzsa uralkodóval kapcsolatos, még manapság is használatos szólás az ’elköltené a Dárius kincsét’ vagy a ’nem elég neki a Dárius kincse sem’. Egy kiadatlan, XVI. század végén keletkezett versben a Dárius kincse már állandósult szókapcsolatként jelenik meg:
Nehéz bú s gond nélkül hogy vígan élhessek,
Egynéhány vitéznek előtte lehessek,
Jó hamar lovakon gyakorta ülhessek.
Ez meglévén, nekem semmi egyéb nem kell,
Bárki akárki bírjon Dárius kincsével,
Nem leszek érette hozzá gyűlölséggel.
A XIX. században Petőfi, majd Arany János is említi:
A bujdosó király ily szókat hallatott:
„Ugye, barátim, hogy keserves állapot?
Kincsem vetélkedett Dárius kincsével,
S most küszködnöm kell a legnagyobb ínséggel.”
(János vitéz, XI., 5.)
Semmit se mondhatna s adhatna királya,
Ami Toldinak ily örömet csinálna,
Pénzért, gazdagságért hej dehogy cserélne:
Dárius kincsének még oda sem nézne.
(Toldi, XII., 15.)
Ajánlott olvasmányok:
Hérodotosz: A görög–perzsa háború
Jan Vaszilij Grigorjevics: Őrtüzek a pusztán
KAPCSOLÓDÓ CIKK:
