1908. június 30-án, a becslések szerint reggel 7 óra 14 perckor a a ritkán lakott kelet-szibériai tajgát átszelő transz-szibériai expressz szerelvényének utasai egy a Naphoz fény erősségéhez hasonló objektumra figyeltek fel, amely szédítő sebességgel száguldott az égbolton. A fényesen ragyogó jelenséget erős rengés, a rengést pedig dübörgés követte, így a vonat vészfékezésre kényszerült. A kíváncsibb és bátrabb utasok leszálltak a vonatról, arcukat forró fuvallat futott végig és az őket ért mikrohullámú sugárzás megégette.
A jelenség a köztudatba és a történelembe A Tunguszkai-esemény néven írta be magát, de a mai napig nem sikerült tisztázni az esemény minden részletét. Annyit viszont bizonyosan tudunk, hogy 6-10 km magasságban, mintegy 2000 négyzetkilométeren, és több mint 100 négyzetkilométernyi fenyőerdőt elszenesítő robbanás rázta meg Oroszországot a Tunguska folyó közelében. A robbanás energiája a becslések szerint
15 megatonnás TNT robbanóerejével volt egyenértékű, ezerszer erősebb, mint az 1945. augusztus 6-án Japánban, Hirosimára ledobott atombomba.
Mivel az objektum a robbanás során elpárolgott, a gázok szétszóródtak a légkörben, és így az esemény után egy ideig szokatlanul világos éjszakai égboltot okoztak Szibériában és Európában.
Becslések szerint megközelítőleg 1 millió tonna por juthatott a Föld légkörébe az esemény hatására és ezt követően egy héttel Észak-Amerikában a légkör átlátszósága leromlott és bár bizonyítása nehéz lenne, de a jelenséget okozhatta a Tunguszkai-esemény is.
Látogató az űrből
Az esemény követő évtizedekben a legtöbb tudós egyetértett a két legvalószínűbb magyarázattal, miszerint egy, a világűrből származó objektum belépett a Föld légkörébe Közép-Szibéria felett. Azonban krátert soha nem találtak a földön, és meteoritot sem, ezért úgy gondolják, hogy az objektum szétesett, vagyis felrobbant, mielőtt elérte a felszínt. A robbanási terület és egyéb hatások is erre a következtetésre utalnak. Egyes vélemények szerint egy kis aszteroida volt, mások szerint egy kis üstökös, vagy egy üstökös töredéke lehetett. Az izzó égbolt – ami arra utal, hogy magas a vízgőz a légkörben – nagyobb valószínűséggel fordul elő üstökös miatt, de a jelenséget elszenvedő fák gyantájának vizsgálata arra utalt, hogy az aszteroidákban gyakori és az üstökösökben ritka anyagok épültek be.
A két hipotézis között még ennyi idővel később is számtalan érv szól, és az ügy még mindig nem oldódott meg. Ha aszteroida volt, akkor valószínűleg körülbelül 36 méteres és 100 000 tonna súlyú volt. Ha üstökös, mivel kevésbé sűrű összetételű, kissé nagyobbnak kellett lennie.
A kinematikai modellszámítások legalább 70, de legfeljebb 200 méter közötti átmérőjűre becsülik a titokzatos kozmikus objektum átmérőjét.
Bármelyik elmélet legyen helyes, a legtalányosabb kérdés továbbra is az, hogy egy ekkora tömegű égitest talaj feletti kis magasságban történt, 6-10 ezer méter közötti felrobbanása miért nem hagyott semmilyen becsapódási nyomot maga után.
Expedíciók a jelenség felkutatására
Az esemény helyszíne, Közép-Szibéria még az oroszok számára is távoli hely, így az első expedíció a térségbe közel 20 évet váratott magára. Ezt és később számos további expedíciót Leonid Kulik, orosz ásványtudós vezette, aki már az 1920-as években felmérte a közeli régiókat, és számos helyi beszámolót hallgatott meg a furcsa robbanásról, melyek alapján úgy vélik, hogy a Tunguska-esemény nem hozott magával emberáldozatot, de több száz rénszarvas halt meg a robbanásban.
A Szovjetunió felbomlását követően a területet viszonylag szabadabban látogathatták az ide érkező tudósok, így a jelenség kutatása felgyorsult. Az első államilag támogatott expedíció 2001-ben indulhatott el és indíthatta meg vizsgálódását a területen. A kutatókat megdöbbenéssel fogadták, hogy csaknem egy évszázaddal a katasztrófa után még mindig jól láthatóak voltak a pusztulás nyomai.
Az esemény helyszínre gyakorolt hatásai
Az erdőre és a benne élő állatvilágra gyakorolt hatása megdöbbentő volt. megközelítőleg 8 millió fát döntött ki, kisebb eltéresektől eltekintve, koncentrikusan, az epicentrumtól 20-40 kilométeres területen. A legbelső 4–5 kilométeres területen a fatörzsek egy része állva maradt, azonban ágaik leégtek vagy leszakadtak. A pusztítás jellegzetes, lepkeszárny alakja egy viszonylag lapos szögben becsapódó objektumra utal, mely lökéshulláma az érintett zóna széléig mintegy 100 másodperc alatt jutott el. A fák nagyrészt elégtek, melyet részben a hősugárzás, részben a robbanófelhő okozott.
Becslések szerint megközelítőleg 1 millió tonna por juthatott a Föld légkörébe az esemény hatására és ezt követően egy héttel Észak-Amerikában a légkör átlátszósága leromlott és bár bizonyítása nehéz lenne, de a jelenséget okozhatta a Tunguszkai-esemény is.
Cseko-tó teória
A robbanás feltételezett epicentrumától megközelítőleg 8 kilométerre észak-északkeletre található, 300 méter átmérőjű Cseko-tó egy mély, meredek falú, kúphoz hasonló alakú meder, mely aljzata maximum 50 méterrel süllyed a pereme alá. Igaz, a területről kevés leírás maradt fenn, de a Cseko-tónak nincs nyoma az 1908 előtti feljegyzésekben.
Az állandóan fagyott talajnak köszönhetően a környező tavak sekély, lapos aljzatúak, meredek peremmel. Ezzel szemben a Cseko-tó meglehetősen mély és alakja elliptikus, melyet a teória támogatói szerint, nagyon lapos szögben becsapódó objektum is létrehozhatott.
Az ultrahangokkal végzett hangradaros vizsgálat szerint a tó aljzatán felhalmozódott üledékben körülbelül 10 méter mélyen a környezőtől eltérő jellegű réteg húzódik, mely akár a megsemmisült objektum anyagát is őrizheti. Azonban perem nincs a feltételezett kráternél. A végső válaszul a réteg megfelelő vizsgálata adhatná meg, eddig azonban nem sikerült kellő mélységben mintát venni a tó alján fekvő rétegből.
A legújabb teória, a vas aszteroida
A legújabb elméletet a Royal Astronomical Society, a brit Királyi Csillagászati Társaság szaklapjában 2020. márciusban publikált tanulmányából tudhattuk meg.
A kutatók modellszámításai alapján azt a következtetést vonták le, hogy egy nagyméretű, 200 méter körüli átmérőjű vas aszteroida lépett a föld légkörébe.
Megvizsgáltuk a 200, 100 és 50 méter átmérőjű, háromféle típusú anyagból – vasból, kőből és vízjégből álló – aszteroidák áthaladásának körülményeit a Föld légkörén, minimális pályamagassággal a 10–15 kilométer közé eső tartományban.
írják a tanulmányban
A számítógépes szimulációval elvégzett számítások azt mutatják, hogy a nagy tömeg és a pályaszög miatt az égitest nem semmisült meg a becsapódáskor, hanem a felszín felé közeledve összenyomta maga alatt a légoszlopot, ami katapult-szerűen „visszalökte” az objektumot és az tovább folytatta útját a Nap körüli pályáján.
Alternatív magyarázatok
Jurij Lavbin szerint, aki az államilag finanszírozott expedíció vezetője volt, a Föld felé közeledő hatalmas meteort földönkívüliek robbantották darabjaira, hogy a kipusztulás veszélyétől megóvják az emberiséget.
Ők robbantották szét azt a hatalmas meteort, amely iszonyatos sebességgel közelített bolygónk felé.
Meg vagyok győződve arról, hogy egy felsőbbrendű civilizáció közbeavatkozása révén menekültünk meg.
nyilatkozta a MosNews című moszkvai lapnak Lavbin
