Sokáig élt az a népszerű hiedelem Portugáliában (főleg a XVI. században), hogy a dinasztiaalapító Burgundiai Henrik valójában I. Géza magyar király fia volt, s ez a hit számos középkori irodalmi alkotásban, költeményben és lovagregényben olvasható. A nemzeti költő, Luis de Camões (1524–1580) Luziádák című eposzában egyenesen így ír Henrik fiáról, az ország első uralkodójáról, Alfonzról (képünkön, portugálul: Dom Afonso Henriques): „Közöttük Henrik (egy magyar királynak volt a második derék fia, mondják) Portugáliát kapta, mely nem állt nagy hírben még, nem volt nagy értékű jószág; s még egy jeleként jóindulatának a grófhoz nőül adta Spanyolország uralkodója Terézt is, a lányát, hogy véle vegye át új tartományát.”
Az Imre keresztnév sokak szerint a Henrik név eltorzult alakja, s vannak magyar történészek, akik feltételezik, hogy valóban Géza király volt Burgundiai Henrik atyja. Ezt támasztja alá állítólag az a kötet, ami az MTA Árpád-kori okmánytárában található, s ami megemlít egy Henrik nevű ungi grófot, aki Kasztíliába távozott I. László idején – méghozzá VI. Alfonz kasztíliai király meghívására, aki a mórok elleni rekonkvisztához kért segítséget külföldről.
Bár a portugál királyi dinasztia magyar eredete Camões eposzában csúcsosodik ki és vált széles körben ismertté, már évtizedekkel előtte, Duarte Galvão (1446-1517) művében (Dom Afonso Henriques krónikája) is olvasható, csakúgy, mint majd a 16. század első felében tevékenykedő, a portugál király közvetlen környezetéhez tartozó João de Barros lovagregényében, a Clarimundo császár krónikájában (1520). Ez utóbbi volt az első nyomtatott könyv Portugáliában és igen sokáig hatalmas népszerűségnek örvendett. Azonban a legenda első megjelenésének idejét Fernão Lopes idejében kell keresni (1419 táján), bár a neve alatt fennmaradt írásokban nem találni ilyen utalást. „Alapos okunk van feltételezni, hogy a magyar származás ideája ekkor születik és hogy Fernão Lopes korában, pontosabban ennek a kornak a viszonyaiban találjuk meg ennek a hamis családfának forrásvidékét” – írja tanulmányában Rákóczi István. (1)
Természetesen a legenda nem igaz, a magyar kutató szerint viszont három oka is volt, hogy a portugálok szívesen hivatkoztak a magyar királyi eredetre: Magyarország elég messze volt ahhoz, hogy bizonyítani lehessen eme nézet ellenkezőjét; a magyarok ugyanakkor ideális megtestesítői voltak a keresztény ideáknak; voltak évszázados kapcsolatok Magyarország és az ibériai félsziget között. (2) Ez utóbbira példa lehet a szent királylányokhoz és királynékhez kötődő kultusz, elsősorban Árpád-házi Szent Erzsébet, akiről egy (utóbb szintén szentté avatott) portugál királylányt is elneveztek.
1. Rákóczi István: Egy történelmi tévedés anatómiája, 67. old.
2. uo., 73–74. old.
Ajánlott olvasmányok:
Ladányi-Turóczy Csilla: Legendás magyarság-kép a 16. századi portugál irodalomban
Ladányi-Turóczy Csilla: Kitalált magyarok portugál krónikásai
Rákóczi István: Egy történelmi tévedés anatómiája. (Az első portugál királyi dinasztia állítólagos magyar eredete Camões „A Lusiadák”-jában.)
Sáringer János: Portugáliai Henrik magyar eredetéhez
Szemelvények a portugál irodalom történetéből (szerk. Rákóczi István)
Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban
Luis de Camões: A Lusiadák
Jorge de Montemayor: Miksa császár és a démon
