Élete
Munkássága
Wolfgang Ernst Pauli osztrák elméleti fizikus és a kvantumfizika egyik úttörője volt. 1945-ben, miután Albert Einstein jelölte, Pauli megkapta a fizikai Nobel-díjat „a Pauli-elvnek is nevezett kizárási elv felfedezéséért”. A felfedezés a spin-elméletet érintette, amely az anyag szerkezetére vonatkozó elmélet alapja.
Pauli a bécsi Döblinger-Gymnasiumba járt, ahol 1918-ban kitüntetéssel végzett. Két hónappal később publikálta első dolgozatát Albert Einstein általános relativitáselméletéről. A Müncheni Egyetemre járt Arnold Sommerfeld vezetésével, ahol 1921 júliusában doktorált.
Pauli egy évet a Göttingeni Egyetemen töltött Max Born asszisztenseként, a következő évet pedig a koppenhágai Elméleti Fizikai Intézetben (későbbi Niels Bohr Intézetben). 1923-tól 1928-ig a Hamburgi Egyetem professzora volt. Ebben az időszakban Pauli meghatározó szerepet játszott a kvantummechanika modern elméletének kidolgozásában. Különösen a kizárási elvet és a nemrelativisztikus spin elméletét fogalmazta meg.
1928-ban Paulit a svájci ETH Zürich elméleti fizika professzorává nevezték ki. 1930-ban Lorentz-éremmel tüntették ki. 1931-ben a Michigani Egyetemen, 1935-ben pedig a Princetoni Institute for Advanced Study-n töltött be vendégprofesszori tisztséget.
1930 végén közvetlenül válása és anyja öngyilkossága után Pauli személyes válságot élt át. 1932 januárjában Carl Jung pszichiáterhez és pszichoterapeutához fordult, aki szintén Zürich közelében élt. Jung azonnal elkezdte értelmezni Pauli mélyen archetipikus álmait az I Ching alapján, és Pauli Jung munkatársa lett. Hamarosan elkezdte tudományosan bírálni Jung elméletének ismeretelméletét, és ez hozzájárult Jung elképzeléseinek bizonyos mértékű tisztázásához, különösen a szinkronicitásról. Ezek közül a viták közül sokat dokumentálnak a Pauli/Jung levelek, amelyeket ma Atom és Archetype néven tesznek közzé. Jung részletes elemzését Pauli több mint 400 álmáról a Psychology and Alchemy dokumentálja. 1933-ban Pauli kiadta fizikai könyvének második részét Handbuch der Physik címmel, amelyet a kvantumfizika új területéről szóló végleges könyvnek tekintettek.
Ausztria 1938-as német annektálása révén Pauli német állampolgár lett, ami 1939-ben, a második világháború kitörése után gondot okozott számára. 1940-ben hiába próbálta megszerezni a svájci állampolgárságot, ami lehetővé tette volna, hogy az ETH-nál maradhasson.
1940-ben Pauli az Egyesült Államokba költözött, ahol az Institute for Advanced Study elméleti fizika professzoraként alkalmazták. 1946-ban, a háború után honosított amerikai állampolgár lett és visszatért Zürichbe, ahol többnyire élete végéig maradt. 1949-ben megkapta a svájci állampolgárságot.
1958-ban Pauli Max Planck-érmet kapott. Ugyanebben az évben megbetegedett hasnyálmirigyrákban. Amikor utolsó asszisztense, Charles Enz meglátogatta a zürichi Rotkreuz kórházban, Pauli megkérdezte tőle: „Láttad a szoba számát?” 137 volt. Paulit egész életében az a kérdés foglalkoztatta, hogy a finomszerkezeti állandónak, egy dimenzió nélküli alapállandónak miért van közel 1/137 értéke. Pauli itt halt meg 1958. december 15-én.
