Korszak: 20. század
Nemzetiség: Norvég

Odd Hassel

Odd Hassel norvég fizikai kémikus volt. 1969-ben Derek Bartonnal megosztva kémiai Nobel-díjat kapott „a fehérjék harmadlagos szerkezetének kutatásáért”.

Hassel 1915-ben beiratkozott az Oslói Egyetemre, ahol matematikát, fizikát és kémiát tanult, majd 1920-ban diplomázott. Victor Goldschmidt volt Hassel oktatója, amikor Oslóban kezdte tanulmányait, míg Heinrich Jacob Goldschmidt, Victor apja volt Hassel szakdolgozatának tanácsadója. Apa és fia fontos alakok voltak Hassel életében, és barátok maradtak. Egy év szünet után a németországi Münchenbe ment, ahol Kasimir Fajans professzor laboratóriumában dolgozott.

Ott végzett munkája az abszorpciós mutatók kimutatásához vezetett. Berlinbe költözése után a Kaiser Wilhelm Institute-ban dolgozott, ahol röntgenkrisztallográfiával kezdett kutatni. Kutatásait a Fritz Haber segítségével elnyert Rockefeller-ösztöndíjjal folytatta. 1924-ben a berlini Humboldt Egyetemen szerzett PhD fokozatot, majd alma materére, az Oslói Egyetemre költözött, ahol 1925 és 1964 között dolgozott. 1934-ben lett professzor.

Munkája 1943 októberében félbeszakadt, amikor őt és az egyetem többi munkatársát a Nasjonal Samling letartóztatta és átadta a megszálló hatóságoknak. Számos fogolytáborban töltött időt, mígnem 1944 novemberében szabadult.

Hassel eredetileg a szervetlen kémiára összpontosított, de 1930-tól kezdődően munkája a molekulaszerkezettel, különösen a ciklohexán és származékai szerkezetével kapcsolatos problémákra koncentrált. Bevezette a norvég tudományos közösséget az elektromos dipólusmomentum és az elektrondiffrakció fogalmába. Az a munka, amelyről legismertebb, megalapozta a molekuláris geometria háromdimenziósságát. Kutatásait a gyűrű alakú szénmolekulákra összpontosította, amelyekről azt gyanította, hogy kettő helyett három dimenziót töltenek be, az akkori általános hiedelem szerint. A szén- és hidrogénatomok közötti kötések számának felhasználásával Hassel bebizonyította, hogy a molekulák csak egy síkon léteznek. Ez a felfedezés vezetett oda, hogy 1969-ben megkapta a kémiai Nobel-díjat.