A falu, ahol kovácsok eskették az ifjú szerelmeseket

A XVIII. század folyamán lett népszerű esküvői helyszín egy kis skót falu, Gretna Green. Az angol határ közvetlen közelében lévő település annak köszönheti máig tartó népszerűségét, hogy kétszáz évvel ezelőtt a skót törvények miatt sokkal könnyebben házasodhattak meg a fiatal szerelmesek, mint a szomszédos Angliában. Utóbbi országban ugyanis az 1700-as években csak akkor köthettek hivatalosan házasságot a szerelmespárok, ha templomban tartották a ceremóniát egy anglikán pap közreműködésével. Ha a pár egyik tagja még nem volt 21 éves, akkor mindkét szülő beleegyezése szükségeltetett az érvényes nászhoz. Ezzel szemben Skóciában nem volt ilyen előírás, a lányok már 12 évesen, míg a fiúk már 14 korukban megházasodhattak, ha akartak, ráadásul nem volt kötelező templomban pap előtt fogadalmat tenni. Ezért aztán azok, akik „nem tartottak igényt” az angol házassági törvényekre, átugrottak a határ menti Gretna Green kicsiny falujába, ahol minden további nélkül örök hűséget fogadhattak egymásnak. Hamar általánossá vált, hogy a település kovácsai vezetik le az ünnepséget. Volt olyan mester, aki több mint ötezer (!) esküvői szertartást bonyolított le. A falu még manapság is igen népszerű esküvői helyszín.