A történelem során számtalan véres és öldöklő háború zajlott különböző érdekek miatt, alább két olyan eseményt idézünk fel röviden, amelyek még az adott kor viszonyai között is különlegesnek, formabontónak, mondhatnánk istenkáromló cselekedetnek számítottak.
Hullagyalázás az ókorban
Hérodotosz számolt be nagyívű történeti munkájában Amaszisz (II. Jahmesz) egyiptomi fáraó és (II.) Kambüszész perzsa uralkodó történetéről. A legenda szerint az egyiptomi uralkodó nem a saját, hanem az előző fáradó lányát adta feleségül Kambüszésznek, aki ezért elhatározta, hogy kegyetlen bosszút áll Amasziszon annak halála után. Így is történt:
Bevonult Amaszisz palotájába, és előhozatta a sírkamrából Amaszisz holttestét. Amikor ez megtörtént, megparancsolta, hogy korbácsolják meg a hullát, tépjék ki a haját, szurkálják össze, és minden módon gyalázzák meg. De emberei lassan belefáradtak, mert a bebalzsamozott holttest szívós volt és nem esett szét, mire Kambüszész elrendelte, hogy égessék el. Ez azonban szentségtörő parancs volt, mert a perzsák a tüzet istenként tisztelik, és sem a perzsák, sem az egyiptomiak szokása nem engedi a holttestek elégetését. A perzsák azért nem engedik ezt, mert őszerintük istentelenség emberi holttestet ajánlani az istennek, az egyiptomiak pedig azért, mert az ő felfogásuk szerint a tűz eleven állat, amely mindent felfal, amit adnak neki, s ha jóllakott, táplálékával együtt elenyészik. Az egyiptomiaknál nem szabad emberi holttestet vadállatok martalékául hagyni, s azért is balzsamozzák be a halottakat, hogy a férgek fel ne falhassák őket a sírban. Így hát Kambüszész parancsa mindkét nép hagyományát megsértette.
(A görög–perzsa háború, III. Könyv, 16.)
Hérodotosz ugyanakkor hozzáteszi, hogy az egyiptomiak szerint nem Ameszisz hullájával történt meg a gyalázat, hanem egy másik – Ameszisszel egyidős – ember holttestével. Ugyanis „Amaszisz megtudta egy jóslatból, hogy mi fog halála után történni vele, s hogy elkerülje a jövendő eseményeket, sírja bejáratához temettetett egy embert – azt, akit később megkorbácsoltak –, fiának pedig meghagyta, hogy az ő testét a sírkamra legmélyére rejtsék el.”(uo.)
A görög történetíró mindezt csak kitalációnak tartja, szerinte Amaszisz nem rendelkezett ilyenformán saját temetéséről, s az egész sztorit csak az egyiptomiak találták ki…
A meghökkentő hullazsinat
Mintegy másfél évezreddel később, a pápaság történetének egyik legsötétebb korszakában került sor az úgynevezett hullazsinatra. A Kr. u. IX. század végére a katolikus egyházat belviszályok és erkölcsi romlás szabdalták, a pápai hatalmat az olasz nemesek és a frank birodalom örökösei között dúló harcok gyengítették, miközben Európa határait folyamatosan veszélyeztették a vikingek, a szaracénok és a magyarok támadásai. E viszonyok között került sor 897 januárjában az ominózus hullazsinatra, amikor a már több hónapja elhunyt és eltemetett Formózusz (Formosus) pápa holttestét a regnáló VII. István pápa kiásatta és zsinati törvényszék elé citálta.
896-ban meghalt Formosus pápa, kinek főrésze volt Arnulf német király behivásában és császárrá koronáztatásában. Utódja, VI. István, a spoletói Lambert pártjához tartozott s hogy boszút álljon elődjén s ennek emlékét elátkozza, kiásatta Formosusnak egy év óta sirban nyugvó holttestét s teljes főpapi ornatusba öltöztetve az e czélra összehívott zsinat színe elé állította. A halott pápa perét letárgyalták, elítélték s miután főpapi jelvényeitől és három ujjától megfosztották, a Róma utczáin meghurczolt és meggyalázott holttestet a Tiberisbe dobták. A boszú hamar utólérte VI. Istvánt; még ugyanazon évben kitört ellene a felkelés. Formosus pápa és Arnulf császár hívei letaszították a méltatlan embert Szt. Péter trónjáról s a tömlöczben megfojtatták. De a nyugalom és rend nem tért vissza. Nyolcz év alatt, 896–904. között, nyolcz pápa váltotta fel egy mást.
(Mika Sándor: A hűbériség és a keresztes hadjáratok kora, Franklin, 1900., 37. old. )
Szemléletesebben
A zsinat leírása természetesen lehet még drámaibb: a szerzetesek által sírjából kiásott, igencsak megfeketedett és bűzös holttest fejéről a „tárgyalás” után levették a pápai süveget, lecsatolták cipőjét, lehúzták harisnyáját, amit kettévágtak és megtapostak. Ornátusától is megszabadították, amit szintén meggyaláztak. A tetemen mindössze egy – alsóneműként szolgáló – szőrcsuhát hagytak. Ujjainak levágása után a pápa megátkozta a testet, amit kivittek az utcára és a felbujtatott nép rothadt gyümölcsökkel dobálta meg; végül bedobták a Tiberisbe – ahonnan néhány szerzetes hívének sikerült kihalászni és tisztességesen eltemetni a monostorukban.
(Képünkön Jean-Paul Laurens (1838–1921) francia festő 1870-ben készült képe látható)
