El sem hinnénk, hogy az elmúlt évszázadok során hányféle kezeléssel, gyógymóddal, terápiával kúrálták magukat a betegek, vagy milyen meghökkentő eljárással igyekeztek szebbé, egészségesebbé varázsolni magukat. Nincs ez másként a vizelet gyógyászati célú alkalmazása esetén sem.
A Kr. u. II–III. században élt neves orvos, Galénosz is javasolta már néhány betegség ellen a vizelet fogyasztását, a rómaiak fogfehérítésre is használták saját pisijüket – csakúgy, mint évszázadokkal később, Napóleon korában. Igaz, a XIX. század eleji Franciaországban a szájhigiénia gyakorlatilag csak a lehelet frissítésére korlátozódott. A szájbűz ellen az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjai kasucukorkát és szegfűszeget szopogattak, dohányt rágtak, citromos vizet ittak. A gazdagabb, előkelőbb réteg ugyanakkor viszonylag rendszeresen tisztította szájátt, a nemesek reggelente pálinkával hígított vízbe mártott szivacskefével dörzsölték át fogsorukat. Maga Napóleon egy külön a számára összeállított gyógypépbe, opaitba mártogatta fogkeféjét, amit mézből és különböző savakból vegyítettek össze a „hozzáértő szakemberek”.
A fogkő eltávolítására korallport, kávézaccot, kenyérmorzsát, borseprőt alkalmaztak csiszolóanyag gyanánt, a szájat pálinkával dúsított vízzel öblítették át. Voltak azonban, akik „visszatértek” az ókori gyakorlathoz, s az akkoriban spanyol módszernek nevezett eljáráshoz folyamodtak: saját vizeletükkel öblögettek… Természetesen nem mindenki tudott megszabadulni rossz fogaitól vagy zavaró szájszagától, számukra egyetlen megoldás maradt: zsebkendővel takarták el szájukat…
Ezért nem egészséges a vizelet fogyasztása
Vannak, akik még manapság is hisznek az urinoterápiában, ám nem árt óvatosnak lenni: bár a vizelet 95 százaléka víz, található benne a szervezet által kiválasztott karbamid, az izmokban található kreatinin, több szerves vegyület, az oldott sók révén pedig kationok (nátrium, kálium), és kloridionok – nem beszélve potenciálisan patogén baktériumok sokaságáról.
