Ma már politikai célokra is használjak a falak építését, gondolva Trump kampányának egyik fő részeként, de régen még háborús célokat szolgált. New York akkori területét is így védték.

Napjainkban inkább a bevándorlók ellen emelnek falat, ez számos országban jelen van, de az eredeti céljai másra voltak jók. 

Ma a világ egyik legforgalmasabb helye, régen viszont itt húzták meg a határt, hogy meddig engedik a bevándorló angolokat. A történészek egy része szerint a holland telepesek ötlete volt, hogy az akkor még New Amsterdamnak hívott terület megtartsa a két kultúra közti különbséget, hogy elkerüljék egymás közelségét, ami úgy tűnt nem is bizonyult megoldásnak.

A valóság viszont az, hogy nem a bevándorlók, sokkal inkább a támadókat próbálta feltartóztatni, vagyis a célja az ellenség lassítása volt, mely be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. 1653-ban emelték, az angolok pedig képtelenek voltak ezáltal tovább tolni határaikat. A háború pozitívumaként emelhetjük ki, hogy ezáltal puskalövés nélkül, megegyezés alapján sikerült a területet elosztani, mely az angoloknak kedvezett 1664-ben.

A további években ők is fenntartották a falat, 35 éven keresztül szolgálta a helyiek védelmét, majd 1699-ben, mikor New York területét bővítették, a fal vonala határként szolgált, melyet egy fő útszakaszként maradt fent. Nevét azóta viseli, ma is ott található a Wall Street.