Évezredeken keresztül fontos szimbólum volt a szakáll, leginkább az erős, a férfias jellemet, a bölcsességet jelentette.
Ha a régebbi feljegyzéseket is nézünk, látjuk, hogy az ókorban a gyengébbik nemtől való megkülönböztetés fontos része volt a szőrzet, a fiúk sokszor ezzel érdemelték ki a figyelmet. Még az egyiptomiak is ragaszkodtak az arcszőrzethez, olyannyira, hogy néhány fáraónő is viselte. A szolgák gyantával ragasztották arcukra a műszakállat, ezzel is mutatva hatalmukat.
Spártában komoly büntetésnek szánták a borotválást, az árulóknak fél arcukról le kellett vágni a szakállukat, hogy mindenki lássa tetteik következményét.
Mindezek ellenére a római katonák mégsem viselhették férfias arcszőrzetüket, ugyanis a „vad, szőrös” ellenfél gyakorta tépte, húzta közelharcok esetén, ezzel is földre juttatva a katonákat. Ez annyira elterjedt, hogy már a nemesek sem engedték meg maguknak a hosszú szakáll viselését.
A középkorban ismét divatba jött a harcosoknál a hosszú arcszőrzet, ezzel is mutatva, hogy nem félnek ellenfeleiktől.