A fényűző, költekező életmódról szóló mondás eredete valószínűsíthetően egy különös középkori divatra vezethető vissza. A XII. században Geoffrey Plantagenetet, Anjou grófját folyamatosan tyúkszembántalmak kínozták, ezért idővel lábméreténél nagyobb és szélesebb cipőkben kezdett járni. Udvartartása és környezete nemsokára utánozni kezdte a gazdag főurat – amiből hamarosan divat kerekedett. Az ilyen cipők egyik változatában a nyújtott orrú lábbelik orrát kenderrel tömték ki, majd szarv alakúra kunkorították vissza. Francia elnevezése la poulaine.
Az egyház természetesen nem nézte jó szemmel eme hóbortot, de még a híres párizsi egyetemen, a Sorbonne-on is betiltották viselését. Végül aztán törvényben szabályozták a cipők hosszát, ami jelképezte tulajdonosa társadalmi rangját: a pórnép 25–30 centiméter hosszú, míg a nemesek 60 centis cipőkben tipeghettek, ugyanakkor a király és a hercegnők „topánkáinak” hosszára nem volt korlátozás. (A tiltás ellenére – vagy éppen azért – eme hóbort csaknem négy évszázadon keresztül fennmaradt.)
