Abban az időben nem tűnt rossz életnek hírnevet szerezni, harcolni az arénában. Pedig a dokumentumfilmek jól mutatják, kevesen éltek így hosszú életet.
Eleinte inkább a meghódított területekről hordták oda a harcedzett férfiakat, sokan pedig büntetésből ragadtak fegyvert, de ennek ellenére is hamar népszerű lett a gladiátorküzdelem. Már i.e. az 1. században jelentkeztek önkéntesek, hiszen a sikerrel járó díj elképesztően kecsegtető volt, sokszor pedig a hétköznapi szenvedésnél a gladiátorélet is jobbnak tűnt.
Sokan veteránok voltak, mások a kiszámíthatatlan háborúk elől menekültek el, ugyanis előre lehetett tervezni, kontrollált környezetben, évente 3-4 összecsapást kellett „csak” túlélni.
Hamar szerezhettek hírnevet, pénzt, de még a hölgyek szívét is elnyerhették egy-egy küzdelem során, így az egyik legnépszerűbb „sport” lett Rómában. Nem volt tehát meglepő, hogy egy idő után nemcsak a szegények, a tehetősebbek, hanem sokszor még a szenátorok között is akadt jelentkező.
A feljegyzések szerint előszeretettel lépett az arénába Commodus császár is, aki számtalan életet oltott ki a kialakított arénában. A becslések szerint a gladiátorok fele önkéntes volt akkoriban.
