Harmincezer gumikacsa kellett ahhoz, hogy átláthatóbb, követhetőbb módon vizsgálják meg az óceán mozgását. Persze ez is a véletlennek köszönhető.

Remek lehetőséget kínált az az 1992-es vihar, mely során egy műanyag játékokat tartalmazó konténer, egy a Hongkongból az amerikai Tacomába tartó konténerszállító hajóról a Csendes-óceánba esett. Ekkor az óceánkutató, Curtis Ebbesmeyer egyből követni kezdte a játékok mozgását.

Előtte is próbálkoztak, volt, hogy 500-1000 jelzőbóját is vízre engedtek előre meghatározott helyen, de ezeknek csak 2 %-a került elő, ez pedig kevés a pontos kutatáshoz.

A játékok első felbukkanását Alaszka partjairól jelezték, úgy 10 hónappal a baleset után. A kutatásain alapuló áramlat- és széljárás modellező programja segítségével jósolta meg a lehetséges következő helyszíneket. A nagy számú játékoknak és a viszonylag világhírűvé vált projektnek köszönhetően az eddigieknél sokkal nagyobb arányban kaptak visszajelzést, ezáltal mérési eredményeket. Voltak, akik hobbiszerűen elindultak keresgélni a partokon, de a hatóság is csatlakozott.

1996-ban, majd 4 évvel az eset után tűntek fel a kacsák Amerika nyugati parti Washington államában, majd Indonéziában, Ausztráliában, Dél-Amerikában és Alaszkában. Később az Egyesült Államok keleti partjainál és Nagy-Britanniában.

Ezek után többen figyelték az óceánok felszínén lebegő objektumokat, így adatot szolgált a 61 000 Nike futócipő vízbeesése, a 34 000 hokikesztyű és lábvédő, valamint számos más, az óceánba véletlenül került tárgyak.

Előző cikkVasból vannak a felhők a pokoli bolygón
Következő cikkAz élet a legjobb méreg?