Sokan hallották már az indexre tenni kifejezést, amelynek jelentése: mellőzni, (be)tiltani, feketelistára tenni. Eredete a kora újkorig nyúlik vissza, amikor a könyvnyomtatás elterjedésével a katolikus (és a reformációval kialakuló protestáns) egyház a cenzúra révén igyekezett megállítani az eretneknek és erkölcstelennek ítélt eszmék és gondolatok terjedését és terjesztését.
A leghíresebb és legjobban működő cenzúrarendszer a Tiltott könyvek jegyzéke (Index librorum prohibitorum) lett, amit a katolikus egyház hozott létre. A jegyzék tulajdonképpen egy nyomtatott katalógus volt azokról a nyomtatásban megjelent könyvekről, amelyeket a hívőknek tilos volt elolvasniuk. Sok helyi lista is készült – az első ilyet 1544-ben a Sorbonne adta ki –, de természetesen a legfontosabbak az egyház egész fennhatóságára kiterjedő tilalmi listák voltak, amelyeket a pápai hatóságok állítottak össze a XVI. század közepétől egészen a XX. század közepéig.
Először 1559-ben készült el az első hivatalos, formális index, öt év múlva, az 1564-ben kiadott – a tridenti zsinat által átdolgozott – általános jegyzék meghatározta a tiltott kötetek három fő típusát, különbséget téve eretnek, erkölcstelen és mágikus szövegek között. Ezt a tiltás alá eső szerzők és műveik listájának felsorolása követte. Az első tiltólistán leginkább latin nyelvű protestáns teológiai írások szerepeltek, ám felkerült rá az utókor szemében klasszikussá váló szöveg is, például a humanista Rotterdami Erasmus (1467–1536) néhány szatirikus műve, Rabelais Gargantua és Pantagruel című népszerű könyve (elsősorban nem az obszcenitása, hanem egyházkritikája miatt), de a listára felkerült Machiavelli tényleg klasszikussá vált műve, A fejedelem is, csakúgy, mint Dante De Monarchia című politikai írása (amiben a császárság előnyeit taglalja a pápaság ellenében), Petrarca egyházellenes szonettjei és Boccaccio Dekameronja is.
V. Piusz pápa 1571-ben úgynevezett Indexkongregációt (Congregatio indicis) állított fel, ami önálló szervezetként foglalkozott az index folyamatos bővítésével és frissítésével. A hivatal csaknem négyszáz éven át működött: bár XV. Benedek pápa 1917-ben feloszlatta a szervezetet, de annak tevékenységét a Szent Officium (mai elnevezése Hittani Kongregáció) vitte tovább, egészen 1948-ig, sőt, maga az index véglegesen csak 1966-ban szűnt meg. Létezése alatt mintegy tízezer könyv került fel a katolikus egyház tiltott olvasmányok listájára, az utolsó, 1948-ban kiadott jegyzékben mintegy négyezer könyvcím szerepelt.
Rengeteg filozófus és író lehetett büszke magára
Az évszázadok során a jegyzék folyamatosan változott, idővel lekerültek róla szerzők és műveik, de természetesen újabb nevek is felkerültek rá. A jegyzékben szerepelt – a teljesség igénye nélkül – a neves gondolkodók közül Eriguena, Pascal, Spinoza, Montesquieu, Descartes, Hume, Kant. Voltak, akik szinte a teljes életművükkel szerepeltek a listán: Zola, Voltaire, Stendhal és Balzac szerelmes regényeivel, Giordano Bruno, Thomas Hobbes, David Hume, Anatole France. Átmenetileg rajta volt a listán Kopernikusz, Rousseau, Defoe, Flaubert és H. Heine is. Érdekesség, hogy ellenben nem sikerült „fogást találni” Hitleren, börtönben írt híres műve, a Mein Kampf nem került fel a tiltójegyzékbe…
Magyarok alig…
Szerencsére (?) szinte alig találni magyar szerzőt a mindenkori listán: mindössze Bölöni Farkas Sándor és Prohászka Ottokár neve került a jegyzékbe, igaz, utóbbi teológus három írásával is: Az intellectualismus túlhajtásai, Több békeséget, Modern katholicizmus.
Ajánlott olvasmányok:
Müller Lajos: A római index – Nevezetesebb tiltott könyvek jegyzéke
A. Briggs–P. Burke: A média társadalomtörténete
