Cicero szerint „Szókratész volt az első, aki lehozta a filozófiát az égből: a városokban talált neki helyet, bevitte a házakba, és rákényszerítette, hogy az életet és az erkölcsöt, a jót és a rosszat vizsgálja.” (Tusculumi eszmecsere, III. 15., ford. Vekerdi József). Találó Hannes Böhringer megjegyzése is, miszerint „ki tudja, mi lett volna a filozófiából Szókratész nélkül”. A bölcsek bölcsének tartott Szókratész (Kr. e. 469–399) mérföldkő, korszakhatár a filozófia történetében, életfelfogásáról, tanításairól temérdek könyv, tanulmány és disszertáció született már. Így álljon itt néhány anekdota Platón mesterének életéből, amelyek különböző forrásokból maradtak fenn az évszázadok folyamán. (Ő ugyanis nem írt, életéről elsősorban két tanítványa – Platón és Xenophón –, valamint Arisztotelész és a komédiaköltő Arisztophanész írásaiból van tudomásunk.)
Szókratész Szóphroniszkosz athéni szobrász-kőfaragó és Phainareté bábaasszony fiaként eleinte apja mesterségét űzte. A Kr. u. 3. században élt újplatonista gondolkodó, Porphüriosz így írt erről:
Mondjuk hát el Szókratészről azt, amit a többi [író] is méltónak tartott megemlíteni. Egyrészt egy pillanatra mérlegeljük azokat [a dolgokat], amiket a tanult emberek – akár dicséretként, akár bírálatként – sokféleképpen meséltek róla, másrészt azonban nem firtatjuk, hogy vajon apjával együtt gyakorolta-e a kőfaragás mesterségét, vagy csak apja gyakorolta azt egyedül. Ez ugyanis egyáltalán nem károsította bölcsességét, ha csak kevés ideig művelte azt. De ha valóban szobrász volt, annál jobb, mert ez a művészet tiszta és feddhetetlen!
Szókratész a szó mestere volt, ugyanakkor mégsem nem tulajdonított nagy jelentőséget az ékes beszédnek. Ahogy Porphüriosz jellemezte, „nem volt tehetségtelen, de az igazat megvallva, teljesen műveletlen volt. Szinte egyáltalán nem ismerte még a betűket sem, és nevetségessé tette magát valahányszor írnia vagy olvasnia kellett, mert hebegett-habogott, mint a gyerekek.”(A filozófia története, 11. töredék)
Szókratész nem volt éppen az antik világ embereszményének mintaképe: tömzsi, vastag törzsű, alacsony férfi volt, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy két feleségétől – Xanthippétől (aki később a házsártos, örökké elégedetlenkedő asszony jelképe lett) és Mirthosztól – három gyermeke legyen.
Sőt, „azt sem tartotta méltatlannak a filozófiához, hogy nőktől tanuljon valami hasznosat: nem szégyellte, hogy Diotimát tanítójának nevezze, és szorgalmasan látogatta Aszpasziát is.” (Küroszi Theodorétosz: A görög betegségek orvoslása 1.17) [Diotima kora híres jósnője-papnője, aki megtanította Szókratészt a „szeretet” filozófiájára. Aszpaszia a neves államférfi, Periklész szeretője volt.]
Mikor Szókratészt megkérdezték, hogy miért nem ad ki semmit írásban, így szólt: Mert látom, hogy nektek sokkal becsesebb maga a könyv, mint a benne levő tartalom. (Sztobaiosz)
Szókratész szokta mondani: amilyen az ember, olyan a beszéde, amilyen a beszéde, olyanok a tettei, s amilyenek a tettei, olyan az élete. (Cicero)
Szókratész úgy gyakorolta az erényt, hogy arcát sem az örömnek csalfa hiúsága nem tette vidámmá, sem a szomorúság nem törte meg soha. (Seneca)
Szókratész már sokáig tűrte Xanthippé zsémbeskedését benn a házban, s elfáradva kiült az ajtó elé. Az asszony még jobban felingerült férje nyugalmán, s az ablakból leöntötte vízzel (lásd képünkön). Jót nevettek ezen az arra járók, de nevetett maga Szókratész is, s így szólt: Nem volt nehéz megjósolni, hogy ekkora dörgés után eső következik. (Diogenész Láertiosz)
Szókratész így szólt szolgájához: „Megütnélek, ha nem haragudnám”. Szolgájának figyelmeztetését nyugodtabb időre halasztotta, s míg haragja tartott, önmagát figyelmeztette. Ki tudná fékezni szenvedélyét, ha Szókratész sem mert cselekedni, míg haragja tartott? Tehát a tévelygők, bűnösök megfeddésénél nincs szükség haragos büntetőre. A harag a lélek vétke, s nem kell a vétkezőt vétekkel gyógyítani. (Seneca)
Szókratész nem vágott vissza indulatosan annak, aki őt sok szidalommal illette. Megkérdezték tőle, miért hallgat. Nekem, válaszolt a bölcs, az ő szavai mit sem ártanak, hisz úgysem vagyok olyan, amilyennek mond. (Erasmus)
Szókratész egy-két vendégbarátját elég silány ebédre hívta meg. Mikor valaki ennek az okát kérdezte, így szólt: Ha jó emberek, ezt is jó lélekkel fogadják, ha rosszak, nem törődöm velük. (Diogenész Láertiosz)
Irodalom:
Porphüriosz: A filozófia története
Küroszi Theodórétosz: A görög betegségek orvoslása I.
Cicero: Tusculumi eszmecsere
Pásztori-Kupán István: Ókori görög gondolkodók
Hannes Böhringer: Szókratész
A rövid anekdoták az 500 rövid ókori sztori (Összeállította: Kiss Bernadett) című kötetből származnak.
