Vélhetően mindenkivel megesett már a „lépcsőházi szellemesség” néven ismert jelenség, amikor egy társalgás vagy eszmecsere közben nem jut eszünkbe a megfelelő humoros, csattanós hozzászólás vagy válasz – vagy már csak akkor, amikor máshol vagyunk, azaz már lekéstünk róla. A Párizsban a XIX. század közepén megszületett „lépcsőházi szellemesség” kifejezés (esprit de l’escalier, németül Treppenwitz, angolul staircase wit vagy stair joke) az elmúlt több mint másfél évszázad folyamán meghódította Európát, köszönhetően főleg William Lewis Hertslet német bankárnak (és írónak), aki először 1882-ben adta közre A világtörténelem lépcsőházi viccei (Der Treppenwitz der Weltgesichte) című, alig nyolcvanoldalas művét (amely azonban a későbbi újrakiadások során csaknem ötszáz oldalasra bővült).
A történelem során már az ókorban is előszeretettel találtak ki olyan elmés mondásokat, történeteket, amelyek valószínűleg nem hangzottak el a főszereplő vagy az érintett személy szájából. Erre talán a leghíresebb példa Julius Caesar halálakor (képünkön) a neki tulajdonított híres „Te is fiam, Brutus?” kérdés. Mindenki hallott már erről az anekdotáról, azonban már két antik történetíró, (a majdnem kortárs) Plutarkhosz és (a csaknem két évszázaddal később élt) Suetonius szerint sem hangozhattak el eme szavak; Caesar szótlanul rogyott a földre az összeesküvők gyilkos tőrszúrásai közben. Ugyanilyen utólagos kitaláció lehet Augustus császár állítólagos kívánalma – Varus, add vissza légiómat! –, amit a történetírók szerint a Teutoburgi-erdőben a germánoktól elszenvedett vereség hatására mondott volna. Az ilyen szólások, mondások, történetek utólagos megalkotása az ókorban gyakori és elfogadott „munkamódszer” volt, így például akadt olyan politikus is, akinek a szájába egész beszédeket kreáltak, noha azok valójában nem hangzottak el.
