A régebbi korokban nem bántak kesztyűs kézzel a pletykálkodással, rágalmazással vádolt asszonyokkal. A középkorban olyannyira kevés joggal rendelkeztek, hogy néha azt is megtiltották, hogy a feleség vitába szálljon a férjével. Ha azonban a házastárs visszafeleselt, akkor szégyenmaszk is kerülhetett a fejére.
Főleg vidéken a gyűlölködő falusiakat ketrecbe zárták, vasból készült nyakbilincsben hurcolták végig az utcákon, esetleg egy időre vasálarcot raktak a fejükre – amelyek belsejébe gyakran hegyes tüskéket helyeztek el, amelyek belevágtak a szerencsétlen asszony nyelvébe.
Érdekesség, hogy különbséget tettek a megszégyenített nők között: a pletykálkodás miatt elítéltek vicces, a szájuk előtt tölcsért formázó maszkot kaptak, a hazugságot terjesztőket hosszú nyelvvel vagy orral ellátott álarc viselésére kötelezték, azoknak pedig, akiket hallgatózáson kaptak, hatalmas füleket mintázó eszközt kellett viselniük.
A maszkok idővel Európa számos részén „népszerűvé” váltak, az Újvilágban még a XIX. században alkalmazták elrettentés gyanánt.
