Az uralkodói hóbort sokféle formában nyilvánult meg az elmúlt korokban, többfajta véres, őrült és visszataszító szórakozás számos királyi udvarban a mindennapok része volt. Nem volt ez másként a XVII. századi Angliában sem, ahol II. Károly és udvartartása bizony néha rettenetes időtöltésben lelték örömüket. John Evelyn (1620–1706) naplója sok érdekességet tartogat olvasói számára. Az író és tudós véleménye egyértelmű a király kicsapongó életviteléről; a szerencsejátékok mellett különösen a kegyetlen állatkínzásokat ítéli el mélyen.
1667. augusztus 17.
Most egy pompás lovat marattak volna halálra a kutyákkal; a ló azonban derekasan megküzdött velük, még a legdühösebb fenevad sem tudott benne nagy kárt tenni, míg végül karddal agyon nem szúrták. Ez a gonosz és barbár sport rászolgált arra, hogy betiltsák. Azzal a hamis indokkal gyilkolták le a lovat, hogy embert ölt, de valójában csak pénzt akartak vele nyerni. Soha nem vennének rá, hogy egy ilyen szörnyűséget végignézzek.
Pár évvel későbbi bejegyzése sem tölti el örömmel az olvasót.
1670. június 16.
(English Historical Documents VIII., szerk. Andrew Browning, London, Eyre & Spottiswoode, 1953. – ford. Szakály Orsolya)
Elmentem egypár barátommal egy állatkertbe, amely arról híres, hogy ott mindenféle hentesnek való sportokat űznek, vagyis inkább barbár kegyetlenségeket követnek el, mint például kakasviadal, kutyaviadal, bikák és medvék halálra verése. A bikák nagyon kitettek magukért, de a legnagyobb sikert egy ír farkaskutya aratta. Ez a kutya akkora volt, mint egy nagy agár, igen szép állat, és megvert egy vérengző szelindeket. Az egyik bika olyan magasra öklelt fel egy kutyát, hogy az egy hölgy ölében kötött ki, jóllehet a hölgy az egyik bokszban ült, elég messze az arénától. Két szegény kutya elpusztult, és így végezte a lóháton ülő emberszabású majom is. Szívem mélyéből megvetem ezt a durva és mocskos időtöltést, amely, úgy hiszem, húsz évvel ezelőtt nem volt ilyen népszerű.
(Képünk XIV. századi illusztráció)
