I. Erzsébet (1533-1603) királynő uralkodása idején vált igazi világbirodalommá Anglia, nemcsak gazdasági-kereskedelmi, hanem irodalomtörténeti értelemben is. A felemelkedésben nagy szerepet játszott két kalóz, Francis Drake (1540–1596) és Christopher Marlowe (1564?–1593) – előbbit lovaggá ütötte a királynő (miután másodikként hajózta körbe a Földet), utóbbi Shakespeare mintaképe lett (noha egyidősek voltak). A két tengeri rabló és a legnagyobb drámaíró életútja egy ponton keresztezte egymást.
Francis Drake talán a leghíresebb kalóz, az angolok nagyon büszkék a királyi kincstár felduzzasztásában és a rettegett spanyol hajóhad, a „győzhetetlen” Armada elpusztításában való érdemeiért, elnézve ugyanakkor a Nyugat-Afrikában és a Közép- és Dél-Amerikában végrehajtott fosztogatásait. A királynő tudtával és beleegyezésével rabolta ki a külföldi – főleg spanyol –, kincsekkel megrakott hajókat, s az uralkodóval való megállapodásnak megfelelően lelkiismeretesen elszámolt a kamara felé a zsákmány megfelelő hányadával. Sikeres útjai után törzshelyén, a Hableány nevű kocsmában minden alkalommal meghívta az éppen ott szórakozó vendégeket, sokszor részesült ilyen kegyben Francis Bacon (1561–1626) államférfi és filozófus, vagy éppen William Shakespeare (1564–1616) is. A nagy drámaíró így jelentős szerepet játszik mind Drake (mint ivócimbora), mind Marlowe (mint követő) életében. A mindössze 29 évesen meghalt – helyesebben meggyilkolt – Marlowe jó körülmények között nevelkedett, a cambridgei-i egyetemen kitűnő hallgató, egy ideig nem tudott dönteni, hogy anglikán pap, filozófus vagy nyelvtudós legyen, így hát viszonylag elismert költővé vált – de egyszersmind ismert ökölvívó, nagy verekedő és nagyivó is. Egy alkalommal diákbunyóban vett részt, az érkező és rendet rakni akaró rektort azonban hasba szúrta, így távoznia kellett az egyetemről. Ezután önként beállt kalóznak Drake csapatába, és három éven át gyakorolta és sajátította el magas fokon a tengeri rablás „tudományát”. Volt ideje viszont arra is, hogy hajója gyomrában megírja első drámáját, a kétrészes Nagy Tamerlánt, amelynek újszerű formavilága, verselése nem sokkal később mintaképül szolgált barátja, Shakespeare számára is, hogy aztán az „avoni hattyú” világirodalmi szintre fejlessze azt. Amint partot ért, elvitte művét a Globe színház akkori vezetője, Richard Burbage (1567 k.–1619) kezébe, aki rögtön színre is vitte a darabot. Egy másik szerzeménye, a Doctor Faustus Goethe számára szolgált inspirációul. Shakespeare sosem tagadta, hogy Marlowe stílusa óriási hatással volt rá. Sajnálatosan rövid élete egy kocsmai verekedés közben ért véget, egy matróz késelte halálra.
Ajánlott olvasmány
Hegedüs Géza: A halhatatlan hamisjátékos
