Élete
Munkássága
Ivo Andrić jugoszláv író, diplomata és politikus volt. 1961-ben irodalmi Nobel-díjat kapott „nagy epikai ábrázoló erejéért, amellyel hazája világát és népe sorsát bemutatja”.
Ivo Andrić 1912-től az első világháború miatt megszakításokkal filozófiát, szlavisztikát és történelmet tanult Zágrábban, Bécsben, Krakkóban és Grazban. Ezért ösztöndíjat kapott a Napredak (Haladás) nevű horvát kulturális és oktatási társaságtól, a boszniai horvátok társaságától. 1913-tól 1914-ig Bécsben és Krakkóban folytatta tanulmányait. Antun Gustav Matoš horvát író halála alkalmából Ivo Andric beszédet mondott a Horvát Diákok Bécsi Klubjában. Az első világháború elején az osztrák-magyar hatóságok keresték, mint a Mlada Bosna forradalmi szervezet tagjaként, és mert menedéket adott valakinek, aki részt vett a szarajevói merényletben, és Splitben letartóztatták. Egy évet töltött ott börtönben. Andrićot ezt követően Ovčarevoba (Travnik közelében) és Zenicába száműzték, amíg 1917-ben amnesztiát nem kapott. Zágrábba ment gyógykezelésre, és ott megalapította a Književni jug („Irodalmi Dél”) című irodalmi folyóiratot (1918).
Az első világháború után a Zágrábi Nemzeti Tanácsban dolgozott, amelynek kikiáltása Szerbia, Horvátország és Szlovénia Unióhoz vezetett a Szlovének, Horvátok és Szerbek Államához, a későbbi Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz vagy a Jugoszláv Királysághoz. 1919-ben Belgrádba ment, és 1920 februárjában csatlakozott a külügyminisztériumhoz. 1920 és 1923 között a vatikáni, bukaresti, trieszti és grazi konzulátusokon dolgozott.
1924-ben doktorált a grazi Karl Franzens Egyetemen „A szellemi élet fejlődése Boszniában a török uralom hatása alatt” címmel. Doktori fokozatot szerzett, mert 1923 júliusától a diplomáciai diploma megszerzése előfeltétele volt a felsőfokú diplomáciai szolgálatban való elhelyezkedésnek. 1926 novemberében a marseille-i főkonzulátusra, 1928 januárjától pedig Párizsba helyezték át. Április végén a madridi nagykövetségre, majd onnan 1929 augusztusában Brüsszelbe ment, immár a követség helyettes vezetőjeként. 1930 márciusától három éven át a Genfben működő Jugoszlávia Népszövetségi Állandó Delegáció első titkára és ügyvivője volt.
1933 márciusában Ivo Andrićot visszahívták a belgrádi külügyminisztériumba, és hamarosan átvette a kisebbségi osztály élét; 1935 júliusában a politikai osztály vezetője lett, amely a jugoszláv diplomácia harmadik legmagasabb posztja.
1939-ben Andrić a Szerb Királyi Akadémia tagja lett, és ugyanebben az évben a Jugoszláv Királyság rendkívüli követe a Német Birodalomban. Vezetése alatt 1940-ben beköltöztették a berlini Jugoszláv Nagykövetség újonnan épült épületét. 1941-ben kérte, hogy hívják vissza Jugoszlávia német birodalmi nagyköveteként, de még mindig részt kellett vennie a március 25-i bécsi háromhatalmi megállapodáson Jugoszlávia hivatalos képviselőjeként. Belgrád április 7-i bombázása után a német kormány felajánlotta neki, hogy Svájcba utazzon. A jugoszláv nagykövetség és a Boden-tó melletti konzulátusok 1941. április 7-től május 31-ig tartó internálása után inkább visszatért Belgrádba. Ott otthagyta a diplomáciai szolgálatot, és visszavonultan dolgozott főbb regényein. A második világháború után Andrić a Jugoszláv Írószövetség elnöke, a jugoszláv parlament tagja, majd filmcenzor lett. 1954-ben tagja lett a Jugoszláv Kommunisták Ligájának, és elsőként írta alá a szerb-horvát nyelvről szóló újvidéki egyezményt.
Első versei és történetei után az 1945-ben megjelent „Bosnyák-trilógia” regényei (Na Drini ćuprija, Gospođica és Travnička hronika) révén vált világhírűvé. Ehhez különösen hozzájárult a Híd a Drinán német címmel megjelent regénye. Regényeiben és elbeszéléseiben elsősorban a boszniai élettel és történelemmel, valamint a kelet és a nyugat együttélésével foglalkozik. Műveiben kifejezésre jut politikai álláspontja, a jugoszláv soknemzetiségű állameszme híve volt, másrészt a különböző kultúrák együttélésének problémáját mutatta be. A második világháború után is a – ma már szocialista – jugoszláv államot szolgálta.
Dolgozott a legfontosabb zágrábi irodalmi folyóiratokon, mint például: B. Savremenik (Kortárs) és Hrvatska njiva (Horvát mező). Andrić újságoknak írt és fordított. Első könyvei szintén Zágrábban jelentek meg: Ex Ponto 1918-ban; 1920 Nemiri (lázadások).
