II. József (teljes nevén: József Benedek Ágost János Antal Mihály Ádám, németül: Joseph Benedikt August von Habsburg-Lothringen; Bécs, 1741. március 13. – Bécs, 1790. február 20.) a Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, 1764-től német király, 1765-től a Német-római Birodalom császára, majd 1780-tól osztrák uralkodó főherceg, valamint magyar és cseh király. I. Ferenc császár és Mária Terézia királynő negyedik gyermeke; az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származott. Magyarországon „kalapos király” néven is ismert.József Benedek Ágost főherceg szüleinek negyedik (a felnőttkort megértek közül a második) gyermeke, első fia volt. Mindjárt élete kezdetén, 1741. szeptember 11-én a nagypolitika részesévé vált: a hiedelem szerint az osztrák örökösödési háborúban a magyar rendektől segítséget kérő Mária Terézia a kis Józsefet karján vitte Pozsonyba, a rendi országgyűlés elé. A magyarországi nemesek a hagyomány szerint ekkor biztosították támogatásukról a híres „Vitam et sanguinem!” („Életünket és vérünket!”) felkiáltással.Gyermekkorában makacs, önfejű volt. Tanáraira – többek között Batthyány Károly gróf, Bajtay Antal későbbi erdélyi püspök, Martini bécsi jogászprofesszor – később sem hallgatott, inkább autodidakta módon művelődött. Nagy hatással volt rá a kameralizmus és a felvilágosodás eszmevilága. Az udvari élet, a bálok untatták, inkább magányosan töltötte idejét. Már korán magáévá tette a felvilágosult abszolutizmus, az emberek üdvéért munkálkodó koronás fő eszményét. Vallásos római katolikus volt, azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy később az egyházat a saját államfelfogása szellemében irányítsa. 1763-ban papírra vetette elképzeléseit Álmodozások (eredeti francia címén Rêveries) címmel, amelyben a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölte meg.Kibontakozni nagyon sokáig nem volt lehetősége. 1764-ben német királlyá, a következő évben, apja halála után pedig német-római császárrá koronázták, e két cím azonban üres, névleges tisztségeket takart. 1765-ben egyúttal anyja társuralkodója lett a Habsburg Birodalom élén, ám az erős akaratú Mária Terézia nem hagyta beleavatkozni a saját politikájába. Kisebb eredményként könyvelhette csak el, hogy 1766-ban az ő javaslatára a köz számára is megnyitották a császári kerteket, parkokat (Augarten, Prater). Idejét így azzal töltötte, hogy Európát (Franciaországot, Itáliát és a Német-Római Birodalmat) inkognitóban, Falkenstein gróf néven utazta be, a Habsburg Birodalomban pedig az ilyenkor szokásos ceremónia mellőzésével, de császárként tett ún. szemleutakat. (Magyarországon 1768-ban és 1773-ban járt.) Példaképével, II. (Nagy) Frigyessel két alkalommal is találkozott (1769 – Neisse; 1770 – Neustadt). Támogatta Lengyelország felosztását.Amint tehette, takarékossági intézkedéseket vezetett be, legelőször is a hivatalnoki kar működési költségeit kívánta mérsékelni. A következő rendelkezése az udvari kiadások csökkentését célozta meg. Addig az volt a szokás, hogy külön teljes udvartartása volt a királynőnek, a trónörökösnek és minden testvérnek, továbbá az udvaroncok hatalmas tömegét is külön cselédhad szolgálta ki. Alapos megfontolás után kijelentette: teljesen fölösleges annyi külön konyha és ekkora személyzet. Attól kezdve az egész uralkodói család és az egész udvartartás egy közös konyháról étkezett, a szolgák felétől pedig megvált. A Hofburg régi testőrségét is elbocsátotta és újat – kisebb létszámút, de erősebbet – szervezett helyette.A korszellemtől és a felvilágosult abszolutizmustól nem volt idegen az a hatalmas lendület, amellyel elkezdte politikai pályáját. Tíz év egyeduralmat szeretett volna kapni, ami elegendő lett volna birodalma átformálásához. A monarchia egységesítéséről, az igazgatás korszerűsítéséről, a kiváltságosok engedelmességre szorításáról, az alsóbb rétegek nagyobb megbecsüléséről szólt rövid fogalmazványában: „Megalázni és elszegényíteni a nagyokat, ez a tervem. Mindenki az államot tartozik szolgálni, amelynek megszemélyesítője az uralkodó.” Ahogy a célokban határozott, az eszközökben sem válogatós. Éppen Magyarországgal kapcsolatosan írja le: „Minden bizonnyal ellene vagyok az erőszaknak és vérontásnak, de bizonyos dolgokat el kell határozni, kerül amibe kerül.”
