Szulejmán 1541. augusztus 29-én a táborát Óbudán ütötte fel, és úgy tett, mint aki Bécs ellen hadjáratra készülõdik. A táborozó szultán sátrába kérette Izabella királynét, a magyar főurakat, Török Bálintot, Werbőczy Istvánt, Fráter Györgyöt a csecsemő királlyal együtt. Közben a várőrség java része is kivonult a várból. A sátorban tudatta Izabellával, hogy védnökségébe veszi Budát. Neki és fiának meghagyja a Tiszántúl és Erdély országrészeket, amelyet évi 10 ezer arany fejében kormányozhat. Mialatt a szultán a magyar főurakkal tárgyalt, addig egy nagy csapat nézelődő janicsár vonult fel a várba. elsőre a Szombat-kapun, amely Óbudára visz, a zsidópiac mellett, majd később a többi kapun is minden zaj nélkül jutottak be, az őrség ugyanis nem tett semmit, mivel azt mondták nekik, hogy csak meg kívánják tekinteni a várat. Számuk egyre szaporodott és lassanként komoly tömeggé nőtt, az ártalmatlan nézelődőkből hirtelen fegyveres katonákká váltak. Mintegy tízezren szállták meg a bástyákat és a kijáratokat. A janicsárok összeszedték a polgárok és az őrség fegyvereit, majd eljutottak több kulcsfontosságú pontra. Istvánffy Miklós humanista történetíró leírása szerint a janicsár-parancsnok a várost belovagolva, hírnökökkel meghirdette, hogy a hatalmas Szulejmán császár akarja s parancsolja, hogy a városban mindenki a fegyvert azonnal letegye és átadja, odahaza nyugodalmasan maradjon. Aki pedig nem engedelmeskedik, fejét veszti. Ekkor a katonák is észbe kaptak, de a janicsárok addigra már kezükben tartották a fontosabb helyeket. Az őrség egy részét megölték, a többit ártalmatlanították. A főbb várfokokra azonnal kitűzték a lófarkas zászlót még a Nagyboldogasszony-templom tornyára is. A vár előtt álló magyar csapatok, Fráter György és a többi főúr is döbbenten szemlélték, hogy Buda török kézre került, napra pontosan tizenöt évvel a mohácsi csata után. Török Bálintot többé senki nem látta Magyarországon, útja a szultán sátrából a Héttoronyba vezetett.
