Amikor ringben csépelte egymást férj és feleség

A középkori élet furcsaságai között méltó helyet foglal elé a házastársi párviadal; a Németországban népszerű szokás szerint a férj és a feleség közötti vita egy erre a célra kialakított ringben dőlt el. A párbajnak egyedi szabályai voltak: a férjnek egy gödörben kellett állnia, egyik karját lekötötték, s a másik kezében tartott bottal védekezhetett, míg az asszony vászonba vagy zsákba bugyolált kövekkel csapkodhatta hites urát. A véres párbaj akkor ért véget, ha egyikük megsebesült s nem tudott tovább „harcolni” – de arra akadt példa, amikor valamelyik házastárs holtan maradt a küzdőtéren