Bár manapság már viszonylag közismert a turulmadár szimbóluma történelmi hagyományunkban, egyértelmű, tudományos madártani meghatározása még nem született meg.
Kézai Simon így írt 1285 körül keletkezett krónikájában: „Etele [Attila] király címere, amelyet a pajzsán viselt, egy madárhoz hasonlított – magyarul turul a neve –, fején koronával. Ezt a címert a hunok egészen Géza fejedelem idejéig, amíg közösen kormányozták magukat, mindig magukkal hordták a hadban.” Tehát a krónikás szerint a pogány magyarok „címere” a turul – de csak annyit tudni róla, hogy madár. Maga a szó a középkorban lassan kiveszett a közbeszédből, s csak a reformkorban tűnt fel újra, majd a Millennium idején vált ismét közismertté.
Maga a szó valószínűleg török eredetű – togrul –, bár a török nyelvekben is nagyon ritkán fordul elő; ellenben viszonylag gyakran említették a korai perzsa költészetben, például a Királyok könyvében. Nagyon ritka madár lehetett, amit épp Togrul bég udvari solymásza bizonyít, akinek a VIII. században írt művében találkozhatunk először a madár leírásával:
A fajok közül az első az úgynevezett tugril, ez a legnagyobb, a legjobb és a legkiválóbb. Nagy termetű, lenyűgöző megjelenésű, nagy kedvvel vadászik, mint a héja és mint a vándorsólyom. Ha vízimadarak ellen röpteted, úgy vadászik, mint egy vándorsólyom: a magasban köröz, és lecsap. Madár nem repül el előle: üldözi és leveri őt, azután újra felemelkedik. Egyetlen csapással ledobja a madarat a földre, majd alattomosan [újra] felemelkedik. Így vadászik le ötven madarat. Végül is megragad egyet, s azzal együtt száll le a földre. Ez az ő vadászati csúcsteljesítménye. Nagyon ritka ragadozó madár, az emberek csak nagy időközönként találkoznak vele. Ha egy ilyen példány kerül elő, akkor a hercegek szerzik meg. A kazárok földjéről és a Kaszpi-tenger városaival szomszédos területekről, Hvárezmből, Örményországból kerül elő. Azt mondják, hogy a karma megmérgezi a sebet, és amikor az általa ejtett sebek közül az egyik meggyógyul[ni látszik], újra felszakad. Emiatt olyan kesztyűt kell húzni, aminek sűrű a szőre, a madarász pedig óvatos, hogy fel ne sértsék [őt] a karmai. Ez egy robusztus termetű, kerek hátú, megnyúlt [nyakú?] madár, nagyon széles, erőteljes fejtetővel és erős, széles lábakkal. Nagyon ritkán kerül elő.
Al-Gitríf leírása a togrulról, 775–785 között
Eme ritka madárfaj tudományos – madártani – meghatározása még mindig várat magára. Az viszont biztos, hogy az Emese álmában megjelenő sólyomszerű madár nem egyértelműen turul: a nyelvészeti adatok szerint őseink számos vadászmadarat ismertek és tenyésztettek, használtak; ráadásul ha a madár Attilához kapcsolható, akkor nem lehet Álmos óta a dinasztia szimbóluma. Az a XIX. századi romantikus elképzelés, amely szerint Árpádot a turul vezette a Kárpát-medencébe, inkább tekinthető a művészi képzelőerő játékának, semmint történeti ténynek.
(Sudár Balázs nyomán)
Képünkön: a turul ábrázolása Attila zászlaján; Thuróczi-krónika, 1488
