Manapság mindenki hallott már szponzorokról, akik anyagilag támogatnak valakit, egy sportklubot vagy éppen valamilyen nagyszabású rendezvényt. Ez azonban eredetileg nem így volt, a főnév a latin jogi szaknyelvben ’kezes, kezességet vállaló’ jelentéssel bírt. A spondere ’esküvel ígérni, megfogadni’ igéből képzett névszó azt jelölte, hogy két szerződő fél a bíróság előtt ünnepélyesen megfogadta, hogy betartják a szerződést, ez volt a sponsio (fogadalom). A rómaiaknál szentségtörésnek, istengyalázásnak (sacrilegium) számított, ha valaki nem teljesítette, azaz megszegte fogadalmát, esküjét. Az illető személy így vált szószegő (sacer) emberré – a secernere (elkülöníteni) igéből képzett szóval azt jelölték, aki kívül állt a társadalmon (így lehetett átkozott, de áldott is; lásd a magyarban ugyanazon tőből származó ’áld’ és átkozott [←áld-kozott] szavakat).
Visszatérve a spondere igére, belőle ered a sponsalia (jegyesség, eljegyzési ünnep) főnév is. A sponsus (jegyes) és a sponsa (ara, mátka) esküvel fogadtak hűséget egymásnak, megígérték egymásnak, hogy egybekelnek.
