Elismert hollywoodi állatok

Az amerikai filmakadémia ugyan csak egyetlen olyan filmet emelt ki, ahol állatok érdemelték ki az elismerést, ez a Bill és Coo mesemusical, különdíjakat viszont bőven osztogattak.

Nem éppen egy Oscar, de az úgynevezett PATSY-díj komoly elismerés és támogatás volt állatnak és idomárnak egyaránt. 1939-ben adták át először azzal a céllal, hogy megtiszteljék a Jesse James című film forgatásán elhunyt lovat, amiben mindenki egyetértett. Később 1951-ben adták át, akkor Francist, a beszélő öszvér című alkotás főszereplőjét „díjazták”.

A kevés megfelelő „állatszínész”, a pénz és a lelkes támogatók hiánya miatt 1986-ban eltörölték a díjat. Egészen 2011-ig kellett várniuk az idomároknak arra, hogy munkájuk külön szobrocskával legyen értékelve, ugyanis megszületett a Pawscars nevű szobrocska, amivel máig az „állati alakításokat” minősítik.

Sokan visszamenőlegesen is jutalmaznák George Burton madáridomárt, aki saját társulatot hozott létre több mint 100 papagájával, illetve egy fekete varjúval. Egy igazán egyedi előadást vitt velük a színpadra, amely sokak szerint a musical műfaj egyik legkiemelkedőbb darabja lett.