Az közismert, hogy Lucifer, a bukott angyal latin neve magyar jelentése „fényhozó”. Az viszont bizonyára kevésbé köztudott, hogy e „sátáni” néven tevékenykedett a Kr. u. IV. században egy itáliai püspök. (Érdekesség, hogy maga Lucifer neve nem szerepel a Biblia eredeti nyelvein, azaz héberül és görögül sem, sőt, az ismert magyar bibliafordításokban sem találni meg… Az Ószövetségben olvasható Ézsaiás próféta gúnydala Babilonról, ahol a Vénusz bolygóra vonatkozó „fényes hajnalcsillag” az Ószövetség görögre fordítása (Septuaginta) során az eosphoros (hajnalhozó) kifejezést kapta, ami végül Szent Jeromos latin nyelvű fordításában (Vulgata) vált Luciferré. A korai egyházatyák is Luciferként azonosították a sátánt, I. Gergely pápa révén meg végleg meghonosodott a neve, mint az a kísértő, aki rávette Ádámot és Évát, hogy szakítsanak a jó és a rossz tudásának fájáról.)
Mindenesetre a IV. században a szardíniai Cagliari városának püspökeként és egyházi íróként is ismert férfiú életéről keveset tudni: a római császárok támogatását élvező ariánusokkal szemben Szent Atanáz pártján állt, ezért Constantius (ur. 337–361) császár száműzetésre ítélte, amely időszak alatt több írását is célzatosan elküldte az uralkodónak. A császár utóda, Iulianus visszahívta Lucifert, ám ő nem fogadta el, hogy a mérsékeltebb ariánusokat befogadta az egyház, így létrehozta a luciferiánus mozgalmat, amely még mintegy egy évszázadon keresztül küzdött az ariánus eszmék ellen. Szülőföldjén azóta is szentként tisztelik, sőt, a városban ma is áll és látogatható a Chiesa di San Lucifero, Szent Lucifer temploma…
